B. K. S. Iyengar

A hatha jóga veleje

(In: BKS Iyengar: Astadala Yogamala Vol. 2., Allied Publishers, New Delhi 2012, 146.-152. o.)

            A tudomány és a technológia terén tett előrelépések exponenciálisan növelték tudásunkat, ám ezt sajnálatos módon elképesztő intellektuális gyűjteményünk szeparálása és kategóriákra osztása kísérte. Ugyanezt a folyamatot figyelhetjük meg a jóga területén, ahol a panditok[1] szőrszálhasogató kijelentéseket tesznek, amennyiben a hatha jógát a test birodalmára korlátozzák, Patandzsali jógáját pedig a szellemiségre. Istenkáromlással egyenértékű az, ha tudásszomjunk csak értelmetlen fölosztásokra vezet és eltérít a kapcsolódás és a teljesség észlelésétől.

B. K. S. Iyengar

A hatha jóga veleje

(In: BKS Iyengar: Astadala Yogamala Vol. 2., Allied Publishers, New Delhi 2012, 146.-152. o.)

            A tudomány és a technológia terén tett előrelépések exponenciálisan növelték tudásunkat, ám ezt sajnálatos módon elképesztő intellektuális gyűjteményünk szeparálása és kategóriákra osztása kísérte. Ugyanezt a folyamatot figyelhetjük meg a jóga területén, ahol a panditok[1] szőrszálhasogató kijelentéseket tesznek, amennyiben a hatha jógát a test birodalmára korlátozzák, Patandzsali jógáját pedig a szellemiségre. Istenkáromlással egyenértékű az, ha tudásszomjunk csak értelmetlen fölosztásokra vezet és eltérít a kapcsolódás és a teljesség észlelésétől.

Az ember mint totális létező

Az ember a test, a tudat és a lélek hármassága. Hacsak testi vagy lelki betegség nem rombolja, az életerő mind a három rétegben egyenletesen, ritmikusan és zökkenőmentesen hullámzik, illetve áramlik bármiféle fölosztás nélkül. Senki sem tudja, hol végződik a test és kezdődik a tudat, és senki sem tudja, hol végződik a tudat, s kezdődik a lélek. A testet három részre oszthatjuk: külső, benső, legbenső. A külső testet kárja saríraként (fizikai test) ismerjük, ez a cselekvés lakhelye, a tudatot szúksma saríraként (finomtest), ez a gondolkodás lakhelye, s végül a lelket kárana saríraként (eredendő vagy kauzális testként), ami az örökké létező erő otthona. A jobb áttekinthetőség érdekében a jóga atyjai öt burokra osztották föl az embernek ezt a három rétegét: anatómiai réteg (annamaja kósa), fiziológiai réteg (pránamaja kósa), mentális réteg (manómaja kósa), intellektuális réteg (vigjánamaja kósa), végül a boldogság rétege (ánandamaja kósa). A kárja sarírát az annamaja kósa alkotja, a szúksma sarírát a pránamaja, a manómaja, illetve a vigjánamaja kósa, a kárana sarírát az ánandamaja kósa. Ez az ember fölosztásának vázlata annak érdekében, hogy magyarázatot kapjunk testének, tudatosságának és önvalójának működésével kapcsolatban úgy, hogy részleteiben érthessük meg azokat.

4. ábra

            A jóga integrációt jelent. A jóga az a művészet és tudomány, amely egyesíti a fönt említett három testet az öt burokkal, hogy kifejlessze a létező totalitását. A jóga arra tanít bennünket, hogy ritmikusan fejlesszük a testet, a tudatot és az önvalót úgy, hogy a prána váhiní (az energia folyama) és a szva-rasza váhiní (a tudatosság folyama és az önvaló esszenciája) akadályok nélkül áramolhasson egyenletesen, összekötve mindezeket a rétegeket egyetlen egységbe. A jóga terminológiája ezt nevezi szanjamának.

Egy az út

            Egy az Isten, de sok neve van. Egy az igazság, de különböző arculatokban tükröződik. Hasonlóképp egy a jóga, mégis nem csak testi, mentális[2] és szellemi jógaként húznak köztük határokat, hanem olyan különböző nevekkel címkézik fel, mint rádzsa jóga, karma jóga, bhakti jóga, gjána jóga, hatha jóga, ghata jóga, mantra jóga, laja jóga, trátaka jóga, kundaliní jóga, saktipáta jóga, anásakti jóga, amrita jóga, táraka jóga és így tovább. Számos út vezet ugyanarra a hegycsúcsra. Mindegyik a szellemiség zenitjéhez vezet. Mint ahogy a medréből kilépő víz elárasztja a földet, az emberek tudatát az a gondolat befolyásolja, hogy a hatha jóga kizárólag a jóga testi változata. Emiatt nehezen látják meg a bölcsességnek azt a fényét, amely a hatha jóga gyakorlása révén fölvirrad a gyakorlóknak.

Lét és létesülés

            A magban lévő létállapot az esszencia. Az esszenciából az a művészet következik, hogy megismerjük az ember sajátos benső természetét e téma révén. Meg kell tanulnunk először létesülni ahhoz, hogy megtapasztaljuk ama lét valódi állapotát. A mélyalvásban a lét szunnyadó állapota van jelen. Ez a „lét” támaszikus állapota. Azt nevezzük „létesülésnek”, mikor tudatos erőfeszítés révén rezgő állapotba hozzuk a lét szunnyadó állapotát. A „lét” elérése magába foglalja a radzsaszt. Megtapasztaljuk a szunnyadó lét aktív létesülésbe alakulását úgy, hogy mégis továbbhaladhatunk, hogy a lét dinamikus, megvilágosító tiszta száttvikus állapotában éljünk. Ahogy a sötétség lassan szertefoszlik a hajnal föltűntével és a hajnalból ragyogó fény lesz, úgy segíti a jóga a szunnyadó létet a fény meggyújtásával, hogy örökké az önvaló tudatosságában éljünk ártatlanul. Ez a valós lét, amit kévala avaszthának (az abszolútság állapota, a lét vagy egyedüllét állapota) neveznek.

Móksa sásztra

            A jóga pszicho-fiziológiai és pszicho-spirituális téma, ami az alábbiakat érinti: a test szerkezete, az izmok tevékenységei, a véráram folyása az artériákban és a vénákban, bioenergia vagy bioplazma[3] az idegekben, a cselekvés és az érzékelés szerveinek viselkedése, az elme hatása a tudatlanságra és a tudásra, gőg és alázat, bánat és öröm, fájdalom és gyönyör, jó és rossz, rabság és szabadság, be- és kilégzés, törekvés és lemondás, a tudás bősége, illetve meglehetős gazdagsága, valamint az önvaló ragyogása.

            A rádzsa és a hatha jóga a megszabadulás tudománya (móksa sásztra), az élet és halál kötelékeiből való megszabadulás művészete. A szellemiség létrájának megmászásában vezetik az embert. Az egyedüli különbségük, hogy míg a hatha jóga a testtől kezdi és a léleknél végzi, addig a rádzsa jóga a tudatosságtól kezdi, leereszkedik a testhez, hogy onnan újra felemeljen bennünket a lélekhez. Mindkettő metszi egymás útját és a béke, egyensúly, valamint teljesség elérése a kiszabott feladatuk.

            Patanydzsali fölsorolja azokat a betegségeket, amelyek a szellemi megvalósítás útján akadályoznak (Jsz I. 30.). Ez mutatja, hogy mind a testtel, mind a tudattal foglalkozik és mutatja, hogy a jóga nyolc szirma is (Jsz II. 29.) nyolc módszer arra, hogy megszabaduljunk a test és a tudat béklyóitól és a szádhakát[4] az önvaló és onnan tovább az Isten fölismerése felé vezesse.

 A Hathajóga Pradípiká szerzője, Szvátmáráma azt mondja, hogy az ember háromféle betegségnek kitett, mivel a természet, a kozmikus ész, egyéni tudat és ész, az ahankára („én”-ség), a mamakára (enyémség), az öt elem és annak öt minőségének, valamint az érzékelés és a cselekvés öt szervének terméke. A betegség három osztálya: ádhibhautika (szárazság, földrengés, éhség, forgószél, áradás, harapás miatt föllépő betegség), ádhidaivika (a bolygók miatt kialakuló betegségek, amit modern nyelven genetikus okokból fakadó betegségnek, illetve allergiának neveznénk), valamint ádhjátmika (önmagad okozta betegség). Az ádhjátmika róga[5] lehet testi vagy lelki vagy mindkettő. Mivel ez utóbbi betegségek szokásaink és viselkedéseink miatt alakulnak ki, a hatha jóga megmutatja annak módját, hogyan győzhetjük le azokat saját erőfeszítéseink révén.

            A Jóga szútra négy részre oszlik: Szamádhi[6] páda, Szádhaná páda, Vibhúti páda és Kaivalja páda.[7] Az első fejezet a kiegyensúlyozott tudatú emberek számára magyarázza a szádhanát[8]. A második fejezet a nyers testtel, illetve tudattal rendelkező embereket célozza és a szádhaná elkezdésének módját mutatja meg. A harmadik fejezet csodás képességekről beszél. Habár Patanydzsali tárgyalja ezeket az erőket, arra is figyelmezteti a szádhakát, hogy óvakodjon attól, mikor próbálja meglovagolni forgószelüket, nehogy magukkal ragadják. Figyelmeztet, hogy ezek a sziddhik (erők) a szenvedés tornádójává korbácsolódhatnak. A negyedik fejezet részletesen elmagyarázza annak a jóginak a tudatos állapotát, aki az abszolútság, avagy egyedüllét állapotában (kévala avaszthá) van és azt, hogyan kell élnie és cselekednie a megszabadulásnak evvel az állapotával.

            Szvátmáráma is négy részre osztja művét. Az első a jamától az ászanáig tárgyalja a jóga tagjait, a második a pránájámával foglalkozik, a harmadik a mudrával és a bandhával és a negyedik a szamádhival. Emellet néhány olyan gyógyító módszerrel és drasztikus technikával toldja meg a jógát, mint a krijá, avagy karma, amely a betegségeket gyógyítja a három testnedv – váta, pitta és slésma[9] – szennyezettségének vagy túlzásának esetén. Ez az egyedüli plusz információ a könyvben. Máskülönben szinte azonos a módszere Patanydzsaliéval. Ezért a két mű nem csak kiegészíti, hanem támogatja is egymást.

            Patanydzsali azt állítja, hogy az önvaló kapcsolatba kerül a meglátott objektumokkal és így a vágy hálójába gabalyodik.[10] Elfeledjük valódi természetünket és a fájdalom, valamint a szenvedés áldozataivá válunk. Figyelmeztet, hogy nem lehetünk tudatában a jövőben bekövetkezhető szenvedésnek (Jsz II. 16.) és ezért a gyakorlást (abhjásza) és a lemondást (vairágja) javasolja (Jsz I. 12.).

            Szvátmáráma azt írja, hogy az energia (prána) és a vágy (vászaná) az a két erő, amely szétszórja a csittát, azaz a tudatosságot.[11] Az energia helyes alkalmazása az abhjásza, valamint a csitta felszabadítása a vágyak alól, amely a gyakorlás útján megy végbe: a vairágja.

            A gyakorlást hittel, bátran, jó emlékezettel, szemlélődéssel és tudatossággal végezd[12] – mondja Patanydzsali. Szvátmáráma más terminológiát használ ugyanerre az állításra.[13] A gyakorlást megszakítatlanul kell végezni odaadással és elhivatottsággal annak érdekében, hogy lépteid szilárdan vezessenek a jóga útján.[14]^,[15] Ugyanakkor a vairágját is művelni kell, hogy felkészítsd a tudatod arra, hogy szabad maradjon a gyakorlás során utadba akadó tárgyakkal szemben.[16] Szvátmáráma az abhjászát és a vairágját a ha- és a tha-ként értelmezi. A ha és a tha a prána és az apána, azaz a törekvés (pravritti) és a visszavonulás (nivritti). Ahogy az elektromosság pozitív és negatív áramlásból áll, új, dinamikus élet áll be a hatha jóga által, amit átmadzsjótinak (lélek fénye) ismerünk. A Hathajóga pradípiká szerint a test támaszikus (tespedt), a tudat rádzsaszikus (tevékeny) és a lélek száttvikus (tiszta és fényes). Az ászanagyakorlás átalakítja a testet a tudat szintjére, aztán mind a testet, mind a tudatot megragadja, hogy a lélek ülőhelyén elmerüljön.[17] Ahogy minden folyó a tengerben egyesül elveszítve önállóságát, úgy veszítik el az önvaló hordozói (az érzékszervek, a tudat, az ész, az én és a tudatosság) önazonosságukat és egyetlen egyesült lényként élnek a lélek tengerében. Ahogy a megpörkölt mag nem képes kihajtani, a jógi cselekedetei is mentesek a reakcióktól és ettől kezdve dzsívanmuktává válik, ebben az életben megszabadult önvalóvá.

            Patanydzsali sehol sem említi, hogy rádzsa jógát tanítana. Egy régóta tartó propagandának behódolva, sokan gondolják azt, hogy Patanydzsali jógája szellemi, míg a hatha jóga testi szintű. Legtöbbünk jól ismeri a Jóga szútrát, de nem vagyok biztos benne, hogy ugyanennyire ismerjük mindannyian a hatha jóga szövegeit.

A cél és a lényeg

            Mindkét szövegnek ugyanaz a lényege és a célja: a kaivalja.

            Patandzsali két szútrában tárgyalja a jóga velejét: „Mikor a tudatosság minden mozgása és rezgése megnyugszik, majd elcsöndesül, az önvaló a saját ragyogásában áll.”[18] Ahogy csak a tiszta tükör tükrözheti tisztán a képet, úgy a jógában is, ha a tudatosságot forrásában elcsöndesíted, ragyoghat elő az önvaló a tudat vagy az ész vagy az én tükre nélkül.

            Szvátmáráma nagy erőfeszítéseket tesz, hogy hosszasan és világosan elmagyarázza ugyanezt; hogyan tapasztalhatod meg az ön-reflexió (átma dársana) állapotának ezt a szépségét. Hagy idézzek szövegének negyedik fejezetéből. Azt mondja, hogy az alábbiak szinonim kifejezések, mivel ugyanazt a jelentést és tapasztalatot vonják maguk után: „rádzsajóga, szamádhi, unmaní, manónmaní, sunjásúnja, paramapada, amanaszkatva, advaita, nirálamba, nirandzsana, dzsívanmukti, szahadzsa, turíjá” (HJP IV. 3. és 4.).[19]

            Ahogy a sószemek elolvadva a vízben vízzé válnak (HJP IV. 5.), ahogy a kámfor belemerülve a lángba lánggá válik (HJP IV. 59.), úgy olvad a test, az elme,[20] az ész, az én és a tudatosság az önvalóba és válnak eggyé.

            „Az elme az érzékszervek királya, a prána az elme királya. A pránát finomítsd áramlásának hangja révén,[21] hogy mind a prána, mind a vászanák[22] felszívódjanak” (HJP IV. 29. és 30.).

            „Ahogy a térbe helyezett üres agyagedény üres kívül-belül, a jógi üres kívül-belül. Ugyanakkor, ahogy a tengerben lévő edényt kívül-belül megtölti a víz, a tökéletes jógi kívül-belül az önvalót látja” (HJP IV. 50.).

            „Nem csak kívül és belül szűnik meg a jógi gondolkodni, hanem pozitív módon elhagy minden erőt és tökéletes csöndben marad bárhol és mindenhol. Ekkor ebben az állapotban megtapasztalja a kaivalját és csak ez az állapot marad” (HJP IV. 57. és 62.). „Abban az állapotban mentes minden hibától, szenvedéstől, öregségtől, betegségtől, éhségtől és alvástól és mesterré (jógésvara) válik” (IV. 75. és 77.).

            „Ahogy a tűz kialszik abban a pillanatban, ahogy a fa kialszik, a csitta elpihen az önvaló lakhelyén” (HJP IV. 98.).

            „A szamádhival megáldott jógi teljesen elveszti az illat, íz, alak, tapintás és hang érzékelését; sem magáról, sem másról nem tud” (HJP IV. 109.).

            „Nincs sem ébren, sem nem alszik, se nem emlékszik, se nem feled, nem érez sem meleget, sem hideget, se fájdalmat, se gyönyört, se megbecsülést, se szégyent, viszont tiszta és erényes” (HJP IV. 110., 111. és 112.).

            A hatha jóga csúcspontja az, mikor az önvaló önvalóként merül a kiegyensúlyozottság, béke, bőség, bölcsesség és erény folyóiba, örökké és szabadon átitatva rostjait és sejtjeit. Ekkor a hatha jógi a jóga velejét issza.