Nőilapozó.hu, 2009. június 16.
Lógtunk a szeren: kipróbáltuk az Iyengar jógát

Jógáztunk, mégpedig nem is akárhogy, a lábunkat szíjakkal nyújtottuk, a karunkat fatéglákkal hosszabbítottuk, vagy egyszerűen felakasztottak néhány kötél segítségével a falra. Élménybeszámolónk következik testünk kitekeréséről, a másnapi izomlázról, egyszóval az Iyengar jógáról.

Múlt héten kipróbáltuk a jóga egy számunkra új, de a világban már igencsak elterjedt ágát, az Iyengart. Nem voltunk ugyan teljesen jógaszüzek, de ehhez hasonlóval még nem találkoztunk: a pózok ugyan itt is kellően nyakatekertnek ígérkeztek, de az ízelítőként látott képeken furcsa, falon függeszkedve felvett pózokra bukkantunk, amelyek inkább hasonlítottak egy denevér alvás közbeni pozitúrájára, mint bármire, amit eddig ebben a témában láttunk vagy próbáltunk.

Ez azonban csak az összkép egy szelete, a hangsúly ugyanis nem a függeszkedésen van, hanem azon, hogy ez a jóga egyetlen olyan ága, ahol a gyakorlatok során segédeszközöket is használnak, amivel a kezdő nyugati ember számára is sokkal könnyebbé válnak a gyakorlatok. Mi az Amrita Jógastúdióban tekertük ki a csípőnket és nyújtottuk a gerincünket, Répássy Erika okleveles jógaoktató segítségével.

Lelkes újoncok lévén mi elsősorban a képekről ismert lógást szerettük volna kipróbálni, de oktatónk hamar felvilágosított minket, hogy kezdő csoportokat még véletlenül sem engednek fel a falra, ehhez valamennyi előképzettség szükséges, és az is fontos, hogy az alappózokat már biztonsággal tudják elvégezni a csoport tagjai. Kicsit elkeseredtünk ugyan, de a szabály, az szabály - és műsoron kívül azért sikerült kipróbálnunk egy olyan pozíciót, amelynél a falhoz rögzített kötelet használtuk segédeszköznek. Az eredmény a módszert igazolta, ezáltal ugyanis a gyakorlatot tényleg jóval könnyebben tudtuk kivitelezni.

Tekeredik a tollnok

A másfél órás foglakozás alatt olyan izmokat mozgattunk meg, amelyeknek a létezéséről eddig fogalmunk sem volt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem igazán vagyunk edzésben, a heti néhány futás egyáltalán nem bizonyult elegendőnek, így aztán jórészt az életünkért küzdöttünk, de senki ne gondoljon olyan gyötrő érzésre, mint amikor a középiskolai testnevelésórán még századjára is felemeltették vele a súlyzót - itt valami egészen mást tapasztaltunk.

Amint elkeseredtünk volna, hogy nem érjük el a bokánkat, vagy nem tudjuk elég egyenesen tartani a lábunkat, máris kaptunk valamilyen segédeszközt, ami megkönnyítette a dolgunkat, és így a pózokat egytől egyig meg tudtuk csinálni. A könnyítés gyanánt használt fatéglát szinte mindegyik ászánánál segítségül hívtuk, de mivel az Iyengar jógának éppen ez a lényege, emiatt aligha panaszkodhatunk, sőt a lényeg éppen ez - minden korábban próbált módszernél hatékonyabbnak, könnyebben tanulhatónak tűnt ez, úgyhogy a mi véleményünk az: a jóga "nyugatosítása" valóban okos ötlet volt.

Nyújtottuk a gerincünket, a lábunkat, felfedeztük a belső combunkat. Bár a mozdulatokat minden esetben nagyon lassan és óvatosan végeztük, nagyjából húsz perc után patakokban folyt rólunk a víz. Kitekertük a csípőnket, a derekunkat, továbbá szinte minden testrészünket, amit csak lehetett, és közben egészen végig figyelnünk kellett a helyes testtartásra, ugyanis a görbe háttal vagy rossz súlyponttal végzett feladatok kevésbé hatékonyak. Számunkra a legnehezebb póz az volt, amikor az általunk kivitelezhető legnagyobb terpeszben megpróbáltuk a csípőnket előre tolni miközben a mellkasunkkal próbáltunk a teljesen kicsavart lábfejünk irányába fordulni, majd rádőlni a behajlított lábunkra. Persze mindezt tökéletes egyenes háttal, úgy, hogy a karunkat próbáltuk a plafon felé nyújtani. Nehéz elképzelni? Kivitelezni pláne az volt. Viszont megéri.

Az atmoszféra se semmi

A legjobban azonban mégis az óra hangulata fogott meg minket - senki ne gondoljon puccos stúdióra, ahol a nők a lehető legmenőbb jógaszerelésben indulnak neki a 90 perces gyakorlásnak. Bár ócska szólamnak tűnik, itt tényleg nem számít, hogy ki miben tekereg, ráadásul az igazat megvallva olyan erősen kell koncentrálni arra, hogy hibátlanul tudjuk kivitelezni a pózt, hogy nem is marad erő arra, hogy a csoporttársainkat vizslassuk. Mi például egyetlenegy, velünk együtt jógázó arcára sem emlékszünk, és akik gyakorlottabbak nálunk, azt állítják: ez az érzés nemcsak az általunk kipróbált stúdióra jellemző, hanem összességében az Iyengar jógára.

A másfél órás foglalkozás alatt ugyan a kisujjunktól kezdve minden egyes testrészünket átmozgattuk, és el is fáradtunk, mégis simán felmentünk a harmadikra, és nem éreztünk ólomsúlyokat a tagjainkon. A másnapon viszont nincs mit szépíteni. Már az ágyból is nehezen tudtunk kikelni az izomláztól, és olyan helyeken éreztünk fájdalmat, ahol eddig még soha, ébrenlétünk első néhány órájában pedig úgy mozogtunk, mintha fél évszázadot öregedtünk volna. Aztán szépen lassan csak rendbe jöttünk, és a nap végére még egy taposógépes edzést is beiktattunk - de ezt legközelebb valószínűleg már egy újabb jógaórára cseréljük, mert minket maradéktalanul sikerült meggyőzni. És persze azért nagyon vágyunk oda fel a falra is.

Forrás: Nőilapozó.hu (www.noilapozo.hu), 2009. június 16.