Ezt a kétrészes cikket a 2010. decemberi púnai látogatás és a Prashanttal történt további beszélgetések inspirálták.

A tanulás és tanítás körüli témákat térképezi fel. Fennáll az a veszély, hogy megragadunk egy alapszinten és nem ragadjuk meg igazán, hogy mi is a jóga tanulása. Ismerhetünk számtalan biomechanikai pontot (amiket általában másod- vagy harmadkézből szedünk fel), pl. hogyan igazítsunk, de meg kell, hogy értsük, hogy a jóga tanulása és tanítása ennél sokkal több, ez a lényünk minden szintű megművelésének folyamata, nem csak a testé. Tehát nem szabad, hogy tanulásunkkal és tanításunkkal megragadjunk az alapszinten. Tovább kell menjünk, nem pedig elájulnunk attól, hogy mit „tudunk”, gratulálva magunknak, hogy milyen messzire jutottunk – ezen az úton leledzik az arrogancia és a stagnálás.

2. A tanítás

Mitől lesz valaki jó oktató?

A jó oktatónak  gyakorlónak kell lennie. Ha az erőfeszítésünket arra fordítjuk, hogy jó tanulók legyünk, akkor szükségszerűen jó oktatóvá válunk (még akkor is, ha egyébként csak magunkat tanítjuk). A magasabb szintű gyakorlás során saját magad tanárává kell válnod, még ha senki mást nem is tanítasz.

A jóga kultúrájának csepegtetése

A jóga a megművelés folyamata, ezért mint oktató túl kell jutnunk a kezdeteken, amiben az alapvető pontok ismétlését jelentő alap tréningen túl a jóga kultúráját kezdjük el csepegtetni. Mivel az igazi tanulás belülről jön, a tanulókat meg kell művelni oly módon, hogy az megfelelő módon történjen. Csakúgy, mint ahogy a gyermeket olvasni tanítjuk, nem tudjuk mindazt ellenőrizni, amit olvas, de beléjük tudunk nevelni egy olyan kultúrát, hogy jól válasszanak.

Tehát  gondoskodnunk kell arról, hogy a tanítványokban ne hozzunk létre függőségi szokást, hogy külső inputot várjanak tőlünk. Mint spirituális téma, a jóga a potenciálon múlik; a tanár feladata, hogy a tanítványokban a bennük rejlő potenciált tudatosítsa, segítsen, hogy ehhez hozzáférjenek, aztán hogy irányítsa felfedezésüket, használatukat, fejlődésüket és a potenciálok megvalósítását.

A tanulás/tanítás folytonossága

Természetesen adaptálnunk kell magunkat a szituációkhoz – kezdőket tanítani nagyon más, mint seniorokat. Nem tudod megtanítani a kezdőknek a potenciáljuk azonosítását, nemhogy azok használatát. Tehát eleinte a folyamat súlypontja az irányok, a biomechanikai pontok és igazítások felé tolódik. A fejlődés érdekében egy legalább alapvetően helyes pózt kell végezniük. De az nem helyes, hogy örökké csak ebben az irányban haladjanak. A gyermekeknek sem tanítjuk az örökkévalóságig az alapvető hangzókat, ha már tudnak olvasni, tehát nekünk sem szabad az alap pontok ismétlésével haladni a jóga tanításában. A felsőoktatás nem arról szól, hogy egyre több anyagot tömünk a tanítvány fejébe, még ha az összetettebb és kifinomultabb is; ez inkább tréning mintsem oktatás. Tradicionálisan az oktatásban nem csak az anyag válik egyre nehezebbé, ennél fontosabb az, hogy a tanulás/tanítás folyamata olyanná válik, amiben a tanítvány egy egyre inkább aktív szerepet tölt be, magának kell gondolkodnia  és megoldania, megtanulja alkalmazni a folyamatot és a tartalmat is, eredetivé és kreatívvá válik és magára veszi a téma kultúráját, nem csak tényeket tárol róla.

Ezért a tanárnak szem előtt kell tartania a tanítványok előmozdítását a folytonosság mentén  és a tanításnak fokozatosan a jóga felé kell vinnie a tanítványokat. Ennek fokozatosnak kell lennie, mert ha hirtelen megvonjuk az instrukciók támogatását, akkor természetesen a tanítványok támogatás-nélkül találják magukat, de valahol tervbe kell ezt vennünk. Tehát fokozatosan csökkentenünk kell az etetést, hogy megtörjük azt a szokást, hogy te mondod, ők csinálják. Ahogy Prashant mondja: „dolgozz azon, hogy gondolkodjanak és érezzenek, hogy ne kelljen etetned őket, hanem lássák, hogy mi van a kanálban.”

Ez nem a tartalom tudás lebecsülése. Nyilvánvalóan a jó tanárnak „tudnia kell a cuccot”, de a legjobb tanárok nem pár oldallal járnak előrébb a könyvben, mint a tanítványaik, hanem azok, akiknek egy kerek és múlttal teli tanulmányozási múltjuk van a témával kapcsolatban és akik nem csak a tartalmat osztják meg, hanem a független tanulás felé vezetik tanítványaikat. Nem valamiféle írás visszaöklendezését teszik, hanem azokra válaszolnak, akiket tanítaniuk kell, akik kreatívak, stb. Nem szabad, hogy beragadjunk a biomechanikaiba vagy hogy ezt erősítsük a tanítványainkban, mégis fontos, hogy ezt a megértést kifejlesszük, de ne ragadj bele, mert ez még nem az egész történet.

Mit kell próbálnunk  tenni, mint oktatók?

Kezdetben a tanítványoknak sok támpont és ötlet szükséges, hogy elkezdhessék valahol, hogy némi önbizalmat építsenek, fejlesszék az érzékenységet és a saját felfedezéseikhez vivő folyamatot. De fokozatosan csökkentenünk kell az támpont adást. Azt gondolnánk, hogy segítünk azzal, hogy pontokat adunk, de meg kell vizsgálnunk, hogy mi visz minket erre. Talán nem ismerünk mást, mint a biomechanikai pontokat? Talán jó érzést kelt bennünk, hogy elbűvöljük a tanítványokat a kiterjedt tudásunkkal és „mély” megértésünkkel? De ebben a spirituális szférában a tanár feladata, hogy bevezesse a tanítványokat a bennük rejlő potenciálhoz, semmint a tanár saját eredményéhez vagy tudásához! Meg kell értenünk az etetés okozta károkat. Amikor olyan szülőkkel dolgoztam, akik károsodott gyermekekkel dolgoztak, a felnőttek néha mindent megtettek volna a gyermekért (gyakran a legjobb indulattal csak „kedvesek” voltak vagy csak az alkalmazásukat akarták jogossá tenni) de ezzel aláásták a gyermekek önhitét (implicit üzenet, hogy ezt nem tudod megcsinálni magadtól), olyan atmoszférát teremtve, amiben a gyermeknek nem volt elég tere, hogy maguk találják fel magukat vagy hogy elkövessék azokat a hibákat, amik elkerülhetetlenek a tanulás mentén. Nem szabad erőtleníteni vagy elvenni a képességét a tanítványainkat, még ha jóindulat vezérel is.

Gyakorlatilag  a tanítványokat fokozatosan a testtudaton, a megfigyelésen, a szimmetriára való érzékenységen egyvonalúságon túl az egyaránt fontos  elmére és légzésre kell vezetni. Például segítsük, hogy egyre inkább légzés-tudatosakká váljanak – magyarul megakasztják-e a levegőt, milyen a légzés a különböző típusú pózokban (pl. előre vagy hátrahajlásokban). Később tanítsuk meg annak megértését, hogyan tudják használni a légzést; hogy lássák, hogyan befolyásolja a teljes kilégzés a testet egy pózban, mint pl. a test merevségén való túllépés, erő létrehozás. Aztán észreveszik, hogy a légzés egy fontos eszköz, amin keresztül hozzáférhető a test. Az elmeállapotukat is tudatosítani kell.

A megtestesülésünk mindhárom aspektusát helyre kell tenni. Meg kell tanulnunk megérteni  természetünket és ennek a három aspektusnak interakcióját, ahogy módosítsuk a természetünket és hogy megtaláljuk, milyen messzire fejlődhetünk vele. Ez a megművelés folyamata. Ezen a módon a tanítványok fokozatosan tisztába kerülnek saját potenciáljukkal.

A mi feladatunk, hogy felkészítsük a tanítványainkat arra, hogy Púnéba menjenek, hogy megismerjék az Iyengar család tagjainak megközelítését és ösztönöznünk kell őket arra, hogy olvassák a könyveket és hallgassák a CD-ket, hogy aztán könnyebben hozzáférhessenek a tanításhoz; végül is nem azért mennek, hogy bemutassák, mennyi pontot tanultak tőlünk. Azért mennek, hogy tanuljanak, ezért fel kell készítenünk őket, hogy ezt megtehessék.

A jó tanár fontos minőségei

A mély tudással rendelkezés nem elégséges a jó tanársághoz. Olyan minőségek szükségesek, mint a tolerancia és türelem. Prashantji hangsúlyozza, hogy a jóga természetes, semmint mű folyamat, ezért engednünk kell, hogy az organikus folyamat kerüljön beültetésre, de nem elsietve. A lassú tanulás jobb, mert lehetővé teszi a konszolidációt. Az oktató adhat némi ötletet, de mindenkinek más a képessége és potenciálja, amit figyelembe kell vennünk, mint pl. vannak, akik nagyon emocionálisak, mások intellektuálisak, megint mások érzékenyek, mások pedig először cselekednek, aztán gondolkodnak. Türelmesek kell, hogy legyünk – a tanítványok talán a tizedik alkalommal tanulják meg.

A tanulók elkövetnek hibákat és hagynunk kell őket, amíg ezek nem veszélyesek. Míg a kezdők igazítása helyén való, a tapasztaltabbak igazítása akadályt képez a saját tanulásukban; a tanítvány nem érti a korrekció folyamatát, csak az igazítás érintését. Sőt mi több, az igazítás egyfajta összerázásként hat számukra, pránájámában kifejezetten, ahol ez vészjósló és robbanó lehet. Ehelyett bátorítanunk kell őket, hogy érezzenek vagy figyeljenek bizonyos dolgokat, aztán majd kifejlesztenek egy folyamatot, melynek során eljutnak az egyvonalúságba. Ez nagyfokú türelmet igényel.

A téma tanítása a tanítványok tanítása helyett

Egy bizonyos ponton végül is a témát kell tanítanunk a tanítványok helyett. Az elsővel nem aggódsz az egyéneken; nem mindenki fogja majd fel, néhányan már ma tanulnak, néhányan egy hét vagy egy év múlva. Meglehet, hogy ez egy nem annyira divatos vagy népszerű nézet, de nem lehet adaptálni a témát, hogy a tanítványoknak megfeleljen. Ebben az esetben azoknak kell tanítani, akik megérdemlik, ami lehet, hogy egy vagy két százalék, így öröklődik majd a hagyaték. A téma tanítása során nem segít, ha sokat nézzük a tanítványokat, akik kísérleteznek és próbálkoznak, mert hogy ez nem csak nem annyira jó látvány, hanem megalázó érzést hozhat létre, ha azt hiszik, kritizálásra kerülnek. Mindezek után befelé kell fordítanunk a tanítványokat, hogy így ne zavarja őket, ha esetleg egy hiperkritikus kerül a közelükbe.

Arra kell törekednünk, hogy a tanítványokat egy olyan pontra juttassuk el, ahol ránk már nincs szükség. Prashantji szavaival: „Ahhoz, hogy jó oktató légy, lásd, hogy jó tanítvány maradtál, fejleszd  ki megértésed ezekre a dolgokra. Ha megértetted magad az ászanákat érintő vállalkozásodban, akkor jó oktató lesz belőled, mintsem hogy mások pontjait tanuld meg kívülről, vagy hogy ezeket ismételgesd. Ha jó tanítvány maradsz, akkor jó tanár leszel.”

Néhány csapda tanároknak:

A tanár vonzó fogyasztói csomagokat állít elő, hogy a tanítványok visszajöjjenek

Ez azt is jelentheti, hogy azt szeretnéd, mindenki „jól” érezze magát az órán, vagy úgy szervezed a dolgokat, hogy a fogyasztói preferenciát tartod szem előtt és nem a téma szükségleteit. A jóga azonban nem aggódik a megjelenésen vagy az áttetsző, illuzórikus állapotokon; ez a jólétről szól, nem pedig a jólétszerűségről. Ezért mint tanárok a jólét megművelésén kell aggódnunk, nem pedig a tanítványaink jólétszerűségén. Következésképp a tanulók az órát lehet, hogy kevésbé boldogan fogják befejezni: ami nem azt jelenti, hogy rossz oktatásban részesültek. Nem szabad úgy végezni a dolgunkat, hogy másokat boldoggá tegyünk és maximalizáljuk a foglalásokat!

Egó

Ránk törhet az a gondolat, hogy „én” tanítottam ezt vagy azt. De a pontjaink vagy másodkézből való ismételgetések vagy a tanulásunk a belső, magasabb rendű tanártól származnak. Bármilyen módon is az egyén egy médium és nem az „én” az, aki learathatja a babért.

A tanítás magasabb prioritás lesz, mint a tanulás

Meg kell értenünk, hogy ez a tendencia; aztán mondhatjuk magunknak, hogy „had tartsam meg a prioritásomat a tanulásra, még ha tanítok is.”

Csak technikáttanítani

Prashantji szerint a tanárok akkor tanítanak csak technikát, ha nincs más mondanivalójuk. A technika dogmatikus, ezzel szemben a tanár utasításainak pragmatikusaknak és körülményekre szabottaknak kell lenniük. Például a pránajáma esetében, az első tanulási fázisok után, kerülni kell a vázrendszeri és izomzati hivatkozásokat, mert egy tapasztalt gyakorló számára bosszantóvá válhat, hogy miközben ő valami finom munkát szeretne végezni, a figyelmét folyamatosan valami durvára terelik vissza. Prashantji kihívása számunkra: ‘Meg tudnál tartani egy egész órát bimechanikai hivatkozások nélkül?’

A túlzott kritika

Könnyű beleesni a túlkritizálás csapdájába, megmutatni, hogy mi milyen okosak vagyunk, mert mennyi hibát tudunk találni másokban. Igazolásként szolgál a tanári mivoltunkra! Nyilvánvalóan nem engedhetjük az embereknek, hogy veszélyes dolgokat csináljanak, de tolerálnunk kell a tanítványok tökéletlenségeit és lassúságát, elvégre mi is ilyenek vagyunk! A túlzott kritika nem egy filozófikus és spirituális életszemlélet, bosszankodást idéz elő, és mind a tanárt, mind a tanítványt eltéríti anyugalomtól. Továbbá a túl kritikus környezet a tanítványok kreativitását is meggátolja. Olyan légkört kell létrehoznunk, ahol a tanítvány nem érez teljesítménykényszert, és ahol elkövethetőek hibák.

Túl sokat tenni, túl sokat beszélni

Tanárként csak annyit kellene beszélni, amennyi szükséges, nem pedig folyamatosan ontani az instrukciók géppuskatüzét. A tanítványokban pedig nem szabad a folyamatos cselekvés szokását erősíteni, mert ez nem hagy időt a tanulásra. Engedni kell időt a töprengésre, arra, hogy érezzék, mit csinálnak, mi történt, és miért csinálták. Ha folyamatosan hallgatniuk kell téged, nem tudnak függetlenedni, és az aprólékos utasítások bosszantóvá válnak. Ez pedig elfojtja a tanítvány kreativitását.

Pontatlanul beszélni

Ki kell fejleszenünk azt a képességünket, hogy a szanszkrit szavakat helyesen ejtsük ki, annak érdekében, hogy a jelentésüket megfelelően adjuk át, pl. trikonasan és nem trikonasanAH, és yog, nem pedig yogAH (ez utóbbi egy fizikai fitnesz program, ami a jó-érzés érzetét kelti, de ami nem egyenlő magával a jó-léttel.)

A másik kísértés, hogy úgy használjunk szavakat, mintha bármelyik szó egy bizonyos szócsoportból ugyanazt tudná kifejezni. Pedig az angol egy igen gazdag nyelv és a különböző szavak, amelyek nagyjából ugyanarra a dologra vonatkoznak, valójában különböző  jelentésárnyalatokkal bírnak, pl. egyenesíteni, nyújtani, kiterjeszteni. Ezt tudatosítani kell, és beépíteni a tanításunkba. Tudnunk kell, miért pont azt a szót választottuk és nem mást. Ez a saját belső pontosságunkat, tudatosságunkat és megértésünket tükrözi, és segít abban, hogy ezt a szavakkal való törődést és pontosságot a tanítványainkban is kifejlesszük. Ha esetlegesen használjuk a szavakat, őket is erre bátorítjuk. A szándékunknak és a szavainknak fednie kell egymást.  (satya)

Identitás problémák

Fennáll az a veszély, hogy helytelen gondolatokat engedünk be az elménkbe, mint például ‘én egy tanár vagyok, ami más, mint egy tanítvány’. Értelmetlen a jógagyakorlókat két külön, nem átjárható csoportra, a tanárok és a tanítványok csoportjára osztani. A tanár identitást valójában csak mások alkalmazhatják ránk. Nincs abban semmi rossz, ha mások tanárnak hívnak bennünket, vagy így népszerűsítenek bennünket,  de ez mások dolga, a mi dolgunk, hogy az elménkben alapjában mindig a jóga tanítványai maradjunk. Temészetesen, amikor tanítunk, akkor magunkra öltjük ezt a szerepet, hogy  képesek legyünk tanítani, de nem élhetünk ebben a tanár entitásban.  Az identitásunk ez kell legyen: ‘Én a jóga tanítványa vagyok.’ Ezzel tudjuk elkerülni a stagnálást mind a gyakorlásban, mind a tanításban.

Utánozni a tanárainkat

Zsigerből kell tanulni, és megtalálni hozzá a saját szavainkat, ahelyett, hogy bemagolnánk és papagájmódra visszamondanánk azt, amit a tanárunktól hallottunk. Nem kezdhetjük el rögtön azt tanítani, amit Púnában tanítottak nekünk. Gyakorolnunk kell folyamatosan, és akkor  meg fogjuk találni hozzá a saját szavainkat és ki fog alakulni.

Prashantji szerint ’a jóga egy igen természetes folyamat, nem kell egy berögzült rendet követni. Figyeld meg az adott idő körülményeit, és ehhez képest alakítsd a folyamatot, legyen ez egy kialakítás, ne pedig előírás. ’

Következtetés

Tőlünk, mint tanulóktól függ, hogy mennyire tudjuk tisztázni , mit is jelent a jógikus törekvés, és olyan tanárokat kell keresnünk, akik ebben tudnak irányítani, nem pedig olyanokat, akik, mint valami személyi edző, segítenek jól érezni magunkat, bővítik a pontlistánkat, felerősítik a teljesítménykényszerünket, stb.

A tanár feladata, hogy tisztázza, mit is próbálunk átadni, amikor jógát oktatunk, hogy tanárnak lenni több mint edzőnek, vagy oktatónak lenni. Kötelességünk kiérdemelni a  tanárságot, és nem pedig címként, titulusként használni. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, elsősorban tanulónak kell maradnunk, és mint Guruji, sosem adhatjuk fel a tanulást.

Köszönet Prashantjinek a türelmes tanításért és magyarázataiért. 

Forrás: Iyengar Yoga News

The magazine of the Iyengar Yog Association of the United Kingdom

Issue number 19 Autumn 2011

Szerző: Kirsten Agar Ward

http://www.bath-iyengar-yoga.com/

Fordította: Répássy Erika és Forrai Réka,akinek nagyon köszönöm a segítségétJ

http://www.iyengarjogabudapest.hu/