"Mostanában sok félreértés születik rengeteg ember tudatában azzal kapcsolatban, hogy a hatha jóga a jóga pusztán testi formája lenne, míg a rádzsa jóga főként szóban forgó tárgyunk szellemi formája. Ez egy olyan szerencsétlen hierarchiát teremtett, ami nem szolgálja a jóga ügyét."

B. K. S. Iyengar

A hatha jóga puszta testművelés?

(In: BKS Iyengar: Astadala Yogamala Vol. 2., Allied Publishers, New Delhi 2012, 131.-136. o. Első megjelenés: Bhavan Journal, 1973. augusztus 5.)

Mostanában sok félreértés születik rengeteg ember tudatában azzal kapcsolatban, hogy a hatha jóga a jóga pusztán testi formája lenne, míg a rádzsa jóga főként szóban forgó tárgyunk szellemi formája. Ez egy olyan szerencsétlen hierarchiát teremtett, ami nem szolgálja a jóga ügyét.

Hatha jógaés rádzsa jóga

A ha a pozitív, a tha a negatív áramlatot jelenti, továbbá a pránát, illetve a pradnyát. E két áramlat egyesítése dinamikus és lendületes életet hoz létre.

A ha és a tha ugyanakkor a test jobb és bal oldalát is jelenti. E két oldal egyesítése és kiegyensúlyozása a hatha jóga. Továbbá jelenti a test egyesítését a tudattal, illetve a tudatét a testtel. Mivel a hatha szó együtt az akaratot, illetve az akaraterőt jelenti, ezért a hatha jóga az „akarat tudományaként” is értelmezhető.

A rádzsa jógát olyan tudományaként határozzuk meg, mint amely a tudattal és annak irányításával foglalkozik. Nem látok különbséget az akarat tudománya és a tudat irányításának tudománya között, minthogy az akarat a tudat kontrollja. A bölcs Patandzsali a Jóga szútrákban kibontja a jóga nyolc szirmát, míg a Hatha vidjá káriká[1] nem csak ezzel a nyolc szirommal foglalkozik, hanem a krijával, a mudrával és a bandhával.

Csaknem negyven éve gyakorlom szüntelen és kitartóan a jógát, úgyhogy az említett problémák nem csak fájnak, hanem meg is lepnek, mert föltárják a témával kapcsolatos tudatlanságot.

A jógát én az indiai filozófiai művészet egyik legérzékenyebb formájának tartom, amely rendkívül kifinomult tudomány, a test és a tudat tudománya. A jógára a bölcsesség gazdagságaként tekintek, amely nem csak a helyes életre vezérlő kalauz, hanem lehetővé teszi mindannyiunknak, hogy betekintést nyerjünk legbensőbb lényünkbe. Nem ez hát a leggyakorlatiasabb filozófia?

A félreértések és viták bizonyára azért merültek föl, mert sokan azt hiszik, hogy a hatha vidjá szövegek csak az ászanát és a pránájámát részletezik. De bárkinek, aki csak félig olvasta vagy félfüllel hallott erről a témáról, tudnia kell, nem hogy nem felejtették ki ezekből a szövegekből az emberi élet magasabb céljait, nem siklott el szerzőik figyelme efölött, hanem foglalkoznak vele. Miközben a bölcs Patandzsali hangsúlyozza, hogy a jóga a tudat megnyugtatása, lecsöndesítése és egyesítése a lélekkel (Jógah csittavritti nirodhah, Jsz I. 2.), se nem gúnyolja ki, se nem felejti el az ászana és a pránájáma jelentőségét, mivel az átlagos törekvő számára lehetetlen elérni a tudat nyugalmas állapotát anélkül, hogy ne tette volna testét és tudatát egészségessé és alkalmassá ama állapot megtapasztalásához.

Alapos érvelés nyomán beláthatjuk, hogy az ember bizonyos értelemben három szakaszból tevődik össze: fej (a tudás, avagy dnyána székhelye), szív (az érzelem, avagy bhakti székhelye), valamint a kezek és a lábak (a cselekvések, azaz a karma székhelye). Mivel mindhárom szervvel meg vagyunk áldva, abban a kitüntetett helyzetben vagyunk, hogy mindhárom ösvényt követhetjük.

Ha valaki a végső, tiszta és keveretlen dnyánát, bhaktit és karmát kívánja követni, akkor a jóga ösvényét érdemes követnie. A jógát azért találták ki bölcseink, hogy túljussunk a testi korlátokon, a tudat érzelmi és a környezet okozta zavarain, valamint az ész hullámzó minőségein azért, hogy a gyakorló minél közelebb jusson az Önvalóhoz.

Harmincnyolc év tanítás után[2] határozottan állíthatom, hogy ez az eléggé lefitymált hatha jóga az egyetlen út a rádzsa jóga megközelítéséhez. A test művelése vezet az Önvaló műveléséhez. Ahogy a testnek megvan a maga intelligenciája, úgy a tudatnak is megvan a maga intelligenciája. Ezt a két eszet harmonizálja az ászana, illetve a pránájáma és előkészíti a szádhakát[3] a Lét teljes éberségének tapasztalatára.

Mikor valósítható meg a Lét ezen állapota, ha tudatosan vagy tudattalanul az egó (ahankára) kultuszát tápláljuk azáltal, hogy a jóga egyik típusát magasabb szintűnek címkézzük a másiknál? Ez nem egy megrészegült és egoista ész hadoválása? Nem azért hirdeti valaki magát rádzsa jóginak vagy dnyána jóginak, hogy megpróbálja becsapni környezetét, dicsőséget csiholva magának?

Elnézésetek kellene kérnem, ha talán túl erős érzelmekkel beszélek. Nekem ez a „testnevelésként”, „majmóckodásként”, „gyerekjátékként” kinevetett és kigúnyolt „testi” vagy hatha jóga a dharmám, vallásom. Tudatommal együtt merült föl. Hallga csak, mit mond Krishna Úr a Bahagavad Gítában:

„Jobb, ha a saját dharmádat hajtod végre tökéletlenül, mintha a másét tökéletesen. Jobb a halál a saját dharmád beteljesítésében, mert a másét követni kockázatos.” (BG, III. 35.)

Pradnyá

Soha nem intettem búcsút, illetve nem fordítottam hátat a jóga szádhanának,[4] mivel ez nyitotta meg számomra a pradnyá kapuit. A pradnyának számos állapota van:

Pradnyá sréni– a pradnyá területei

1. Saríra pradnyá – a test figyelmessége (awareness) és bölcsessége

2. Pránamaja pradnyá – a fiziológiai, avagy szervi test, illetve az életerő testének működésére irányuló figyelmesség

3. Mánaszika pradnyá – a tudat egyik képességének, az ész működésének megértése

4. Naitika pradnyá – etikai éberség

5. Ánubhavika pradnyá – közvetlen megismerésen keresztüli megélt figyelmesség

6. Raszátmaka pradnyá – illat, avagy esszencia, amelyet ebből a megélt figyelmességből ízlelünk

7. Átmika pradnyá – a lényünkbe történő belátásból fakadó figyelmesség

Számomra a jógikus fegyelem az egó megtisztítását, nem táplálását jelenti. Ezt az egót vissza kell vezeti a tudatosságnak az Önvalón belül található székhelyéhez. Ezért a jóga olyan művészet, amely lehetővé teszi, hogy alázatosak legyünk önmagunkban. Ez a királyi út az átma szádhanához, az ösvény a szellemi nyugalomhoz.

Tisztában vagyunk mindannyian avval, hogy az érzett és a rejtett fájdalom miatt a tudat, az agy és a tudatosság a test csapdájában vergődik és nem szabadul annak béklyójából. A hatha jóga enyhíti az érzett és a rejtett fájdalmat, miáltal kiszabadítja a tudatot a test karmai közül. Az így kiszabadított tudat képes követni a forrásához vezető csatornát és képes közösségben lenni ugyanevvel a forrással. Csak ebben az állapotban válik a dzsívátman (az egyéni lélek) Isten fölismerésének (realisation) alkalmas hordozójává.

Csakra

Aztán itt van sokak tudatában az az érzés, hogy míg a hatha vidjá szövegek mind beszélnek a csakrákról, addig a bölcs Patandzsali nem. Valójában ő is foglalkozik a csakrákkal nyolcszirmú jógájában. Amennyiben a csakrákat a hatha jóga alapjának tartjuk, nem habozok Patandzsali Jóga szútráit a hatha jógáról, avagy a kundaliní jógáról szóló szövegként érteni.

Patandzsali egyetlen szútrában elintézi a dháranát: „A koncentráció a tudatosság egy pontra vagy területre történő rögzítése” (Désa bandhah csittaszja dháraná, Jsz III. 1.). E szútra kommentárjában Vjásza kijelenti, hogy „a javasolt helyek, amelyekre a tudatosság rögzülhet: a köldök területe, a szív lótusza, az agyban világló fény, az orrhegy, a nyelv hegye vagy bármely külső tárgy”.

Lássuk, mely helyekről is van szó a hatha jóga kárikák[5] szerint:

Anurúpa szamánatva[6]

A nevek különbözhetnek, de az említett helyek azonosak, ahogy Patandzsali művéből kiviláglik:

„A nábhi csakrára (köldökre) irányuló összpontosítás révén fölvirrad a test rendszerének tökéletes megértése.” (Jsz III. 30.)

„A kantha kúpára (visuddhi csakrára) irányuló összpontosítás az éhség és a szomjúság legyőzéséhez vezet.” (Jsz III. 31.)

Vjásza ezt írja a III. 33. szútrához kommentárjában: „Fény ragyog a koponyán belüli lyukban. A tudatosság egységesítésekor jön azoknak a sziddháknak a látomása, akik keresztülhatolnak az ég és föld közötti éteri téren.”[7]

Vjásza a III. 35. kommentálásakor azt mondja, hogy „az ész abban az üregben él, amely egy lótusz formáját alkotó szentély Brahma városán belül.[8] Az avval történő egyesülés (szanjama) eredményeképp kialakul a tudat ismerete.”

Szádhaná agni[9]

A megkülönböztetéssel rendelkező személy fölismeri, hogy amíg a test és az érzékszervek tapasztalják az örömöt, addig a nyugalom elérhető állapota lényegében az érzékek nyugodalmassága. Ahhoz, hogy jártasságra és hatékonyságra tégy szert a jógában, ne elégedj meg a nyugalomnak ezzel a formájával. Tovább kell menned.

A valódi szádhaná csak akkor kezdődik, mikor az egyéni önvaló ráébredvén ennek a „nyugalomnak” a félrevezető természetére, megparancsolja a testnek és a tudatnak, hogy a végcél keresésében menjen túl ennek a csöndes állapotnak a birodalmán. Ezen a ponton kezdődik a spirituális szádhaná. Itt kell a törekvőnek begyújtania a tapaszt (égő vágyat vagy buzgalmat) olyan energiával, amely hatalmas figyelmet és kemény munkát követel. Itt a törekvőnek már nem elég egy százalék inspiráció, hanem száz százalék lelkesültségre és izzadásra van szüksége. Állandóan, pillanatról pillanatra szemfülesnek kell lennie, nem engedhet magának még egy pillanat lanyhulást sem. Tudatának egy gyors, örökmozgó halhoz hasonlatosan állandóan ébernek, teljesen nyitottnak és rugalmasnak kell lennie, hogy kövesse annak a jártasságnak a sugallatait, amelyeket a jóga szádhaná napi gyakorlásából nyert.

Egy ászana minden mozdulatában, a pránájáma minden légvételében a test hordozóinak, mint a gerincnek, a rostoknak, a membránoknak, az idegeknek és a bőrnek szilárdnak, élesnek, mozgékonynak, gyorsnak, ébernek és elevennek kell lennie, ugyanakkor érzelmileg teljesen kiegyensúlyozottnak és csöndesnek az észben. Az ászanában a szemeket éberen tartsd, a testet a cselekvés eszközeként, az agyat megfigyelő befogadóként használd. Pránájáma közben a fülek az aktívak, ugyanakkor befogadók és megfigyelők és a szemeket tartsd teljesen passzívan. Dhjána (meditáció) közben az ész működjön közvetlenül úgy, hogy csöndet teremtsen a tudat változó benső mozgásainak megfékezése révén.

Ha a tudat elveszti éberségét, a tudat visszaesik a borongó állapotba. Ha a testet fitten és élesen tartod, az ész friss, gyors és érzékeny marad. Ekkor érzékenysége olyannyira kifinomulttá válik, hogy a levél finom csúcsához hasonlíthatjuk, amelyet a szellő legkisebb mozgása is megrezget. Ekkor az történik, hogy a jógi gazdagíthatja dnyánáját[10] és szilárdan visszafogja az ész képességeit. Bármikor összeesik vagy elveszíti a test korrekt helyzetét, nagyon finom és könnyed igazításra van szükség, nem éles, erőszakos rángatózásra. Ilyen éles mozdulat fölizgatná és megzavarná a test és a tudat etikáját.

Miközben ászanázol, pránájámázol vagy a dhjánát végzed, folyamatosan a három láng lényedbe szövésére kell törekedned: darsanágni (a szemek intelligens lángja), dnyánágni (a bölcsesség lángja) és átmágni (a lélek lángja). Csak akkor veszíti el a test és a tudat önazonosságát és olvad a Létbe, mikor a szádhanágni fölgyújtja ezt a három lángot. Bár nem megfelelő a példa, legjobban az égő kámforhoz és lángjához hasonlíthatjuk ezt az állapotot, mert nem különböztethetjük meg az egyiket a másiktól. Vagy egy pohár vízhez hasonlíthatjuk, melyben sót vagy cukrot oldottunk föl. Mindegy, hogy a pohár víz színét, közepét vagy az alját kóstolod meg, ugyanolyan ízű. Ez a lét mindent átható állapota.

Vidnyánabhiksu (1525-1580), Patandzsali kommentátora, szamáhita csittának (a test, a tudat és az önvaló egyensúlyi állapotának) nevezi ezt az állapotot. A Bhagavad Gítában Krisna Úr szthitha pradnyáként (szilárd észként és a bölcsességben való szilárd megalapozottságként) jelöli meg.

Mikor az emberek megvetéssel pusztán testiként beszélnek a jógának erről az oly nemes ágáról, megint a Bhagavad Gítá szavai jutnak eszembe:

„Ezek a tettek nem kötnek meg engem, Dhanamdzsaja,[11] mert közepettük közömbösen, érintetlenül ülök.” (BG IV. 14.)

A bíró szenvedélymentesen mondja ki ítéletét és érintetlen, valamint érzéketlen marad az érintett felek érzéseivel szemben. Hasonlóképp közömbös és érintetlen az Úr a teremtéssel és a pusztítással szemben. A hatha jóga szünetlen gyakorlása révén azt kaptam, hogy inkább közömbös maradjak az intellektuális bukfencezők gúnyos megjegyzéseivel szemben. Az ezen az ösvényen járóknak azt tanácsolom, hogy ne vegyenek tudomást ezekről a megjegyzésekről és kövessék Krisna Ardzsunának adott tanácsát.

Összefoglalásul azt mondanám, hogy a fa szellemi terménye nedvdús gyümölcse olyképpen, hogy a törekvő végső eredményének természetes betetőzése a test átalakítása lesz a lélek szintjére. Így a jóga rendkívül fejlett tudás – a szellemi élet nektárjának forrása.

Egyszerűsítsük le ősi bölcseink nemes ajándékát a szavakon és címkéken folytatott pörlekedésre? Az emberiségnek ez a ritka öröksége biztos, hogy jobb sorsra érdemes, mint a kicsinyes civakodás, viszály és megosztottság.

A jóga az egységet jelenti, mert a testet a lélek templomává teszi, olyan hellyé, ahol a léleknek érdemes lakoznia. Csak ekkor válsz szentté és tisztává. Csak így lehet a jóga: jóga. Sem hatha, sem rádzsa. Egy és ugyanaz.