2009-ben jártam először a púnai Ramamani Iyengar Memorial Yoga Institute-ban, hogy az Iyengar családnál tanuljak tovább. Az út számos szempontból meghatározó élménynek bizonyult. Indiára nem nagyon lehet felkészülni, bár a filmek, könyvek és mások beszámolói alapján mégis kialakul valamiféle kép benned. A tényleges tapasztalást azonban szó szerint a bőrödön érzed. 2009-ben október hónap közepére esett Diwali, az indiai új év ünnepe, ami miatt általában viszonylag csendes az Intézet, így a „maroknyi” nyugati látogató elég gyorsan összekovácsolódott. Köztük volt Jane Munro is, aki kanadai író/költő (és nem jógaoktató!!!) révén üde színfoltja volt kis csapatunknak. Művészként és jógagyakorlóként kifinomult érzékenységgel szívta magába az Iyengar Intézet levegőjét és inspirációját. 2010-ben megjelent Gurujival, BKS Iyengarral készült interjújából szemezgetek:

1. rész: „Idebent” és „odakint”

JM: Nagyon köszönöm, hogy készséggel áll az interjúhoz, nagyon sokat jelent ez számomra és az Iyengar Yoga Központ hírlevelének is. Sok tanítvány olvassa ezt.

BKS: Igen. Igyekszem. Nem vagyok mindentudó. Végül is csak egy tanítvány vagyok. Még ha talán kicsit haladóbb is.

JM: Egy kicsit haladóbb.

BKS: A művészet nem véges, csak a gyakorlásunk az, így természetesen nem könnyű valami végtelenről beszélnie egy halandó testnek, egy halandó intelligenciának.

JM: Igen, nos azt hiszem, hosszú évek gyakorlata áll rendelkezésére.

BKS: Ez minden, amit el tudok mondani (nevet), hogyan lehet valaki „idebent” és „odakint” egyszerre.

JM: Az elmúlt hónapban, ahogy itt voltam, meg voltam döbbenve azon a képességén, hogy hogyan tudja folytatni a gyakorlását mindazok közepette, ami itt folyik. Egyik nap a teremben voltam, ahol Ön is gyakorolt – igen elmélyülten – miközben észrevett egy tanítványt, akinek elkezdett emelkedni a vérnyomása, kikiáltott, mire néhány asszisztens segítségére sietett ennek az embernek. Szóval mindent észrevesz, ami „idekint” történik, miközben mélyen „odabent” van.

BKS: Hát ahogy nézem őket és a gyakorlásukat, jön az üzenet, hogy…jaj, valami rossz és ki kell javítanom.

JM: Hogyan tudja segíteni a tanítványait, hogy elsajátítsák azt a képességet, amivel odabent és idekint létezzenek egyszerre?

BKS: Hát, látja, ez nem könnyű. Ez egy hosszú folyamat. Kezdetben senki nem képes ennek a szintnek az elérésére. Még nekem is, csak tippelek, úgy 50-60 évembe telt, amíg idebent tudtam lenni, miközben kifelé nézek. Az intelligenciám befelé, miközben a szemem kifelé tekint. Az intelligencia is egy szem – az intellektuális szem, tehát az intellektuális szememet befelé, a vizuális szememet pedig a tanítványok felé használom, ahogy gyakorolnak, így mindkettőt egy időben végzem. Így nem kerülök ki a saját gyakorlásomból.

Tudja a kezdők csak a külső jótékony hatásokért jönnek, mert az elme közel van az érzékszervekhez; az elme megpróbál kielégíteni az érzékszervek és a mozgásszervek diktálása szerint. Hosszú idő kell, amíg ez megfordul, amíg az elme egy teljes visszafordulást vesz: az érzékszerveknek, melyeknek időre van szükségük, de amikor a tanítványok gyakorolnak, még ha újoncok is, megmondhatják, hogy gyakorolás közben az érzékszerveik automatikusan befelé fordulnak. Amikor befelé haladnak, az elme is befelé fordul. Tehát ahogy az elme befelé fordul, akkor van egy külső és egy belső testünk. A belső test az a mentális test, ahol a az intelligencia, a tudat, az ego – avagy az Én-gyár ill. az én, akárminek is hívjuk – tárolódik, a külső test minden belső alkatrésze. Tehát az elme kettős szerepet játszik. Ki kell elégítenie az érzékszerveket és ezzel egy időben ki kell elégítenie az ént is. Az ászana gyakorlással a duális elme szingulárissá válik. Ez hosszabb időbe telik.

Kétféle típus létezik. Ez emberek ezt nem értik – talán Ön ma megérti. Meditációnak hívják. De a reflexió – ténylegesen a reflexió a meditáció. Ahogy reflektálok, úgy meditálok; de a megfigyelők úgy gondolhatják, hogy a pózokat az egészségemért végzem vagy valami ilyesmi. Ez az ő véleményük, de nem tudnak belépni a lelkembe, hogy meglessék, az énem hogy van gyakorlás közben.

Tehát számomra a meditáció teljes. A gyakorlásom teljes reflexió vagy az én ügynökeinek visszafordítása, hogy közel maradjanak az énhez – az érzékszervek szemszögéből. A test, az érzékszervek, a test minden rendszere: az elme, intelligencia, a tudat mind a test közepe felé kell, hogy húzódjon.

JM: És ez az, ami alázatot is kölcsönöz, ahogy látom?

BKS: Természetesen. Tudja, az alázat a szívből jön. Egyébként a fej az ego székhelye. Egyáltalán nem a szív az ego központja; a fej az ego székhelye. És a szív az alázat székhelye. És azok, akik jógázni fognak, ha tudják, hogyan tartsák a fejüket, mert az elme pont a két agyfélteke között helyezkedik el, szóval ha valaki nem az agy féltekéből lát, hanem az agy közepéből, ami az elme, mely összeköti a két féltekét, akkor a két agyfélteke kontrol alá kerül. És csak ekkor tapasztalatható meg szubjektív módon, mi is az alázat, ezt nem lehet tanítani.

JM: Ez nagyon érdekes. És akkor mi az egyensúly az alázat és a bizalom között?

BKS: Bizalom az, amikor az érettség megmutatkozik. A konfúzió, vagy zavar mindenütt ott lenne. Tehát amikor a gondolkodási folyamat megszünteti a konfúziót, korrigálja, természetesen a bizalom előtérbe kerül. Szóval, amikor a bizalom megjön, ezzel a bizalommal tisztaságot, érthetőséget hozol létre. Az érthetőségen keresztül pedig érettséget fejlesztesz. Az érettségen keresztül bölcsességet. A bölcsességen keresztül gyakorolsz. (nevet)

Tehát mindehhez, amit mondok, tartozik egy folyamat. Először intellektualizmust fejlesztünk. A kezdőknél ott lesz a zavar, azért kell dolgozniuk; hogy tisztaságot teremtsenek. Aztán lassan-lassan, amikor ez megjelenik, akkor a bölcsességükön keresztül gyakorolnak az érettségük segítségével: mi hiányzik? mi nem hiányzik? mi helyes? mi nem helyes? Hogyan korrigáljunk ott, ahol az intelligencia egyáltalán nem áramlik a testben? – sok sötét terület van a testben.

Látja, több rétege van a testnek – mi kósának hívjuk ezeket – ebből hét van, nem csak az az öt, amit úgy hívunk: annamaja, pránamaja, manómaja, vidzsnyánamaja, ánandamaja. Ánandamaja az ötödik kósa; ez azt jelenti, hogy ez a csitta, mert a kósák a Természethez járulnak hozzá. De mi van a Természeten túl? Hát a Természeten túl a Lélek van. Erre is gondolnunk kell. Az összekötő kapocs a csitta - a tudat – és a Lélek között a lelkiismeret, tehát a hatodik réteg, amire senki sem figyel. Ez az elveszett különbség a tudat és a lelkiismeret között.

Egy kultúra, mely információ-gazdag és figyelem-szegény; inkább az „idebentről” és az „odakintről” egy időben egyszerre.

Forrás: Jane Munro interjúja BKS Iyengarral. Megjelent: Iyengar Yoga News (UK) November 2010.
Összeállította: Répássy Erika, okleveles Iyengar jóga oktató (www.iyengarjogabudapest.hu)