A Bharatiya Vidya Bhavanban tartott előadás alapján, London, 1987. augusztus 29

Hálás vagyok a Bharatiya Vidya Bhavannak[1] és tanítványaimnak, akik megteremtették annak lehetőségét, hogy itt állhassak előttetek; különleges alkalom ez számomra, hogy olyan embereket is megszólíthassak, akikkel még nem találkoztam.

B. K. S. Iyengar Hatha jóga és rádzsa jóga

A Bharatiya Vidya Bhavanban tartott előadás alapján, London, 1987. augusztus 29

Hálás vagyok a Bharatiya Vidya Bhavannak[1] és tanítványaimnak, akik megteremtették annak lehetőségét, hogy itt állhassak előttetek; különleges alkalom ez számomra, hogy olyan embereket is megszólíthassak, akikkel még nem találkoztam.

Szeretnék pár szót szólni tanítványaim bemutatója előtt, hogy képet alkothassatok erről az ősi művészetről. Patandzsali Úrhoz, a Jóga szútrák szerzőjéhez és Szvátmárámához, a Hathajóga pradípiká szerzőjéhez fohászkodom, aki megmutatta a jóga útját az emberiségnek.

Persze én a jóga előadóművésze voltam, és talán némelyikőtök láthatta bemutatóimat. Most elérhetőek a demonstrációimról készített fölvételek és videók, könnyen ítéletet alkothattok arról, mekkora érdeklődést keltettem bemutatóim segítségével ez iránt a száraz téma iránt. Időm lassan lejár, ezért a tanítványaimnak kell megtanulniuk, hogy érdekes és megvilágító erejű módon mutassák be a jógát. A jóga alapjában véve művészet, amely végeredményben valódi szellemi előadóművészetté fejlődik.

Szeretnék tisztázni egy olyan félreértést, amely különös népszerűségnek örvend a világnak ezen a fertályán, azt a félreértést, miszerint a hatha jóga testi jóga lenne. Ez a téves elképzelés a nyugati írók művei révén most elérte a Keletet, úgyhogy a Kelet is a jóga két különböző típusaként kezdte megkülönböztetni a pátandzsala jógát és a hatha jógát. Rá akarom irányítani a figyelmetek arra, hogy ez tévedés, tehát tisztáznom kell ezt a félreértést úgy, hogy megértsétek és fölfogjátok az igazságot a jógával kapcsolatban.

Patandzsali tömör jóga-mondásait avval kezdi, hogy jogah cittavritti nirodhah (Jsz I. 2.).[2] Nem elméről (mind), hanem tudatosságról (consciousness) beszél, amely az Önvaló terméke. Ahogy az elme létrejön a tudatosságból, úgy jön létre a tudatosság az Önvalóból. Az elme tiszta és egységes forrásában, amelyet a lét magvának, átmannak nevezünk. Ha ez magonccá sarjad, öntudatos központtá válik. Itt foglal helyet az egyéniség érzete. Eddig a pontig ez az egyéniség tiszta formájában van, száttvikus. Amikor ez a magonc elkezd növekedni és ki van téve az ostobaság (avidjá) világának, tudatossággá bontakozik ki, amely kinöveszti az „Én”-ség, az ész és az elme ágait. Végül ezek az ágak leveleket és gyümölcsöket hoznak, amelyek a cselekvés öt szerve, az öt érzékszerv a durva- és a finomelemekkel.[3] A test, az érzékszervek és az elme képezi a külvilággal bennünket összekötő hidat.

A vritti azt jelenti, hogy mozgás. A vándorló elme egy vritti, a megnyugtatása is vritti. Így a gondolat egyik mozgásától eljutsz egy másikhoz. E mozgások visszafogása a jóga. Patandzsali művének harmadik fejezetében vázolja ezt a visszafogást; azt, hogy ez a nirodha az ékágra megtapasztalásának alapja (éka = egy; agra = alap) és azt, hogy ebből tapasztalod meg a lét magvát.

A csittavritti azt jelenti, hogy a „tudatosság mozgásai”. Patandzsali először is azt akarja, hogy a vándorló tudatosságot a nyugalom állapotába vigyük, majd, hogy a nyugalomból mozduljunk tovább a csönd állapota felé. Ezt az állapotot a „csönd folyamának” nevezi (prasánta váhiní, Jsz III. 10.). Aztán azt akarja, hogy a csönd folyamától haladjunk tovább az ékágratá, azaz a dháraná felé. Ha elértük a dháraná szintjét – vonja le a következtetést –, képesek leszünk az Önvalóban tartózkodni.

Más esetben az Önvaló belebonyolódik a tudatosság mozgásaiba és magával ragadja a tudatosság szükségleteihez való ragaszkodás.

Ha nincsenek vrittik, vagyis mozgások a tudatosságban, az Önvaló a tudatosság befolyásaitól menetesen pihen. Annak érdekében, hogy az Önvaló mentes maradjon a tudatosság befolyásaitól, Patandzsali az abhjásza vairágjábhjám tannirodhah-t javasolja (Jsz I. 11.). Csak két módszer van a nirodha citta megszerzésére. Az egyik a gyakorlás (abhjásza), a másik a visszafogás (vairágja). E szútra alapján képet kaphatsz arról, mit is jelent a hatha jóga. A ha a Napot, a bennünk lakozó Önvalót jelenti. A Nap, illetve az Önvaló sose homályosul el. A tha a Holdat, a vrittiket, a tudatosság mozgásait jelenti. Ahogy a Hold fény formájában energiát von a Napból és lehűti a földet ezzel a visszatükrözött fénnyel, úgy a tudatosság is az Önvalóból vonja el a fényt és az érzékszervekre, elmére, testre és a külvilágra tükrözi. Ha a tudatosság kapcsolatba lép a külső gondolatokkal és világgal, vibrál; ekkor az egyéni létező oszcillál. A hatha jógában e vibrálás irányításának eszközét magyarázzák el.

A ha további jelentései: az Isten Siva, Visnu és Brahmá, valamint a purusa alakjában; a tha ezek női partnerei, Parvatí, Laksmi és Szaraszvatí, valamint a prakriti.[4] Az istennők azért vannak, hogy szolgálják az Istent, ők az Isten saktijai. Az Istent a saktijain keresztül szolgálhatjuk. A női partner itt a sakti formájában lévő feleséget jelenti. A prakriti a fönti jelentésben a purusa női párja (Jsz II. 18. és 19.). A hatha jóga gyakorlása e kettőt egyesíti.

A ha és a tha rendelkezik még egy másik jelentéssel is: prána és apána. A hatha jóga nem más, mint a prána (energia bevétele) egysége az apánával (energia kibocsátása). Ha a pátandzsala jóga fő témája a csittavritti nirodha, akkor a hatha jóga alapelve a pránavritti nirodha.

Míg a légzés mozgásának rögzített útvonala van, addig az elmének nincs meghatározott mozgásiránya. Míg az elme bárhova és mindenhova elvándorol, addig a lélegzetnek csak egyetlen útvonala van, amelyet követhet. Ha a prána (belégzés) kibontakoztató (evolutionary) gyakorlat, akkor az apána (kilégzés) a gyakorlás visszabontó (involutionary) vagy lemondásra sarkalló módszere. Ezért mondja azt a hatha jóga, hogy a lélegzet csatornáját követve olyan formán nyugtatod meg az elméd, hogy az visszavonul megízlelni az Önvalót.

A Hathajóga pradípiká tizenhat ászanát nevez meg, de csak tizenkettőt vagy tizenhármat magyaráz el technikailag, Vjásza tizenkét vagy tizenhárom ászanát nevez meg kifejtés nélkül a Patandzsalihoz írott kommentárjában. Az a fontos ebben a számunkra, hogy az ő idejükben is általánosan elfogadott volt az ászanagyakorlás.[5]

Az abhjásza az arra irányuló folyamatos gyakorlati erőfeszítés, hogy irányítsd és megszilárdítsd az elmét. A vairágja is folyamatos gyakorlást igényel annak érdekében, hogy távol tartsd az elmét a ragaszkodásoktól. Ez nem csak lemondást jelent, mivel nagyon kifinomult megkülönböztető eszet követel. A ragaszkodásmentességre és lemondásra van szükséged ahhoz, hogy az érzékszerveket, elmét és a csittát fokozatosan irányításod alá vethesd, hogy elérd a visszafogást.

Mind az abhjásza, mind a vairágja elvével foglalkozik a pátandzsala és a hatha jóga is, hogy elérhesd a szamádhit. A szamádhi egyensúlyi állapotot jelent. Szama: harmónia, egyensúly, ádhi: még ezenfölül. A lét magvát jelenti a kifejezés, amely a testen és a tudatosságon fölül van. A szamádhi a lé magvának harmonikus szétoszlatása határain (a testen) belül. Olyan mint a víz, ami egyenletesen szétoszlik bármilyen elárasztott felszín fölött, így megy végbe az Önvaló szétoszlása is. Ebben az állapotban előragyog az Önvaló tapasztalata. Így tehát azt állítom, hogy mind a hatha, mind a pátandzsala jóga a szellemi fejlődés (átma-darsana, az átman látása) felé vezeti a gyakorlót.

Az átma-darsana csak akkor lehetséges, ha visszafogod a tudatosságot annak érdekében, hogy megtörténhessen az ékágratá. Sokan azt mondják, hogy Patandzsali nagy hibát követett el avval, hogy első helyre a nirodha parinámát, másodikra a szamádhi parinámát helyezte, s csak utolsóként nevezte meg az ékágratá parinámát.* [6] A javaslat szerint meg kellene fordítani a sort: ékágratá, szamádhi, végül nirodha parináma. Számomra a nirodha vagy visszafogás a rádzsaszikus minőséget foglalja magába, amikor meg kell küzdened a tudatosság mozgásaival. Patandzsali a visszafogás (nirodha) rádzsaszikus erejétől átvezet bennünket a nyugalom felé, amely száttvikus természetű, és ettől tovább az ékágratához (az Önvalóddal való egység).

Patandzsali a prasánta váhinít alkalmazza a változás és a visszafogás közötti pillanatokra. A változás és a visszafogás között található a fölfüggesztés (pause). Az a szamádhi, amikor kiterjeszted azt a teret. Ha képes vagy tapasztalni és érezni a tudatosságban a csöndnek ama folyamát, akkor képes leszel fölfedezni a lét magvát. Ezért vezet minket Patandzsali a visszafogástól a csöndes állapot, s onnan az ékágratá felé. A hathához hasonlóan az ékágratá is összetett szó: éka: egy, aminek nincsenek ellentétes oldalai; agra: alap. Az ékágra kifejezés elemzésének eredményeképp azt találjuk, hogy Patandzsali nem tévedett.**

Patandzsali arra is fölhívja a figyelmet, hogy az Önvaló szétoszlatásához először meg kell tanulnod a tudatosság rendszeredben történő szétoszlatásának művészetét. Ehhez szét kell szórnod az ész magvait minden egyes szögletben. Ez az áthatóképesség a dhjána. Amíg azt mondod, „erre akarok koncentrálni”, az azt jelenti, hogy az eszednek egyetlen pontra kell fókuszálnia, de nem oszlik szét. Most például nem jön be napfény az ablakokon keresztül. Csak azért láthatlak benneteket, mert föl vannak kapcsolva a lámpák és azok rátok irányulnak. Ez a dháraná. Ám ha kinyitom az ablakokat és lebontom a falakat, akkor nem lesz különbség a belső és a külső fény között. A napsugarak mindent elérnek egyenletesen és egyformán. Az ész fókuszpontjának korlátozását megtörve jutsz el a dhjánához. Eddig az állapotig vezethetlek és taníthatlak bennetek. Innen kezdve szubjektíve tapasztaló szádhanáról van szó, ahol tanítás és magyarázat elhallgat.

Mostanában Dunát lehet rekeszteni a nagyvilági gurukkal, akik mindenfelé utazgatnak, az újságok címlapjain szerepelnek. De a guru ritka jószág ebben és még ritkább lesz a következő évszázadban. Ennek következményeképp az olyan szerzők, mint Patandzsali műveire kell hagyatkoznunk az egyedüli igaz kalauzként. Ha valaki azt állítja magáról, hogy guru, tesztelned kell minőségét. Ha fölcsillan számodra a fény, akkor lépj kapcsolatra az oktatóval és dolgozzatok együtt. Mindkettőtöknek látni kell a fényt. Mivel az oktató fegyelmet követel a tanítványtól, ezért a tanítványban is föllép annak szükséglete, hogy fegyelmet tapasztaljon az oktató oldaláról, mielőtt gurujának elfogadná. A régi időkben megvolt ez a megértés a guru-sisja-viszonyban. A fegyelem kötelékei mellet jelen volt a választás szabadsága.

Sokak szerint a kaivalja az önvaló elszigetelése. Még Krisnamurti is elszigetelésről beszél, ami karantént jelent. Tudjátok, ha elkaptok bizonyos betegségeket, karanténba helyeznek, nem keveredhettek emberek közé. A Lelket vagy a prakritit kell karanténba helyezni? Milyen tévutak lehetségesek Patandzsali Jóga szútráinak értelmezésében! Ha megfelelően gyakoroljuk a jógát, nem fog tévútra siklani Patandzsaliról alkotott megértésünk. Ezért lényegi a tapasztalat.

Patandzsali is beszélt a kundaliníről, az isteni kozmikus energiáról, csakhogy ő a prakriti – természet szót használta (Jsz IV. 2.), és kijelenti, hogy az energia bőségesen áramlik a tökéletes jógiban. Habár ez az energia a gerincből ered, jelen van az egész testben. Amikor ráébredsz erre, a testben lévő tisztátalanságok eltávoznak és az Önvaló utáni kutatás a végéhez érkezik. Szerzőnk a Kaivalja pádában kifejti, hogy ahol átma-nivritti van, ott nincs Lélek utáni kutatás, ami megmutatja, hogy ez a végpont bizonyosan bekövetkezik (Jsz IV. 25.).[7] Külső világunkban nincs ilyen végpont, de van a bensőnkben, és ez a vég az átma-nivritti. Csodálatosan magyarázza ezt el a Hathajóga pradípiká Szamádhi prakáranája[8], mikor a testet, az elmét és az Önvalót a kanóchoz, az olajhoz és a lámpa lángjához hasonlítja. Ha a lámpát meggyújtottad, egyszerűen lángol. Így az az ember, aki fölismerte Önvalóját, megbékéltette a test kanócát és az elme olaját és egyesült az Önvaló fényével.

Testinek vagy szelleminek tűnik ez a meghatározás? Találunk a Hathajóga pradípikában más meghatározásokat is, ezeket mondom el az ászana bemutató előtt. Ha a csónak úszik, akkor tele van levegővel, ha alámerül, vízzel van tele. Ennek mintájára, a gyakorló számára a test és az elme belesüllyedhet az Önvalóba. Egy másik gyönyörű hasonlat ez: a só, a víz és a pohár különböző létező. Keverd össze a vizet és a sót a pohárban, aztán idd meg. Egyformán sós ízű a tetejétől az aljáig. Ugyanígy, ha elérted a tudatosságnak azt az állapotát az Önvalóban, nem tudsz különbséget tenni test, elme és Önvaló között.

Patandzsali ezt írja: Prajatna saithilja ananta szamápattibhjám (Jsz II. 47.). Amikor az erőfeszítéssel végzett erőkifejtés megszűnik és erőfeszítésmentessé vagy szahadzsává (természetessé) válik, eggyé válsz a végtelennel, egy vagy a Látóval.[9] Az ászana hatása: Tataha dvandvánabighátah (Jsz II. 48.). A test, elme és lélek ellentéte eltűnik – de csak akkor, mikor az erőfeszítéssel végzett erőkifejtés erőfeszítésmentessé válik.

1. Tadászana

2. Utthita trikónászana

Hogyan érheted ezt el? Gyakran a Jóga szútrák II. fejezetének 46. szútrájával válaszolnak erre: szthira szukham ászanam, ülj bármely kényelmes helyzetbe. De tíz perc múlva megváltoztatod a pózt, mert a kényelmes testhelyzet hamar kényelmetlenné válik. A kényelmetlenség mélyére kell alászállnod, át kell alakítanod a kényelmetlen helyzetet kényelmessé; ez a tűrés a jógikus fegyelmezésben, csak ekkor tetted magadévá azt az instrukciót, hogy „ülj bármely kényelmes helyzetbe”. Ám Patandzsali nem azt mondja, hogy „ülj bármely helyzetbe”, csak az ászanát határozza meg. Vegyük például a tádászanát (hegy póz) – állok. Mondd, mi ennek a póznak a meghatározása? Meg kell találnod a szthiratát (stabilitás) és a szukhatát (tökéletes egyensúlyt) – tökéletes harmóniát a test és az elme között. Ha az utthita trikónászanát (kiterjesztett háromszög póz) csinálom, ugyanezt az elvet kell követnem – hogyan érem el a stabilitást és az egyensúlyt? Látjátok, milyen módon értjük félre a Jóga szútrákat? Patandzsali nem azt akarja mondani, hogy „ülj egy kényelmes helyzetbe”, hanem egyszerűen az ászanát határozza meg.

3. Vriscsikászana

4. Hanumánászana

Ugyanez igaz a vriscsikászanára (skorpió póz), a hanumánászanára, a lábat ellentétes irányba nyitó pózra: meg kell találnod a szthiratát és a szukhatát. Amíg ezt nem érted el, nem uralod az ászanákat. Csak arról az ászanáról állíthatod, hogy uralod, amelyikben mindenféle kényelmetlenség nélkül vagy képes benne maradni: ez Patandzsali meghatározása. Nem azt állítja, hogy az ászanának kell stabilnak és kényelmesnek lennie, hanem azt, hogy neked kell stabilnak és kényelmesnek lenned az ászanában.

A modern fordítók Patandzsali Jóga szútráit rádzsa jógaként (az elme szabályozása) definiálják. A „rádzsa” szót a Hathajóga pradípikából kölcsönözték, hagy idézzem:

indrijánámh manonáth manonáthászja márutaha

márutaszja lajonátaha szo lajo náda másritaha

(Hjp IV. 29.)

„Az érzékszervek királya az elme, az elme királya a lélegzet, az elmélyedés a lélegzet királya és benső hangja (náda) van ennek az elmélyedésnek.”

És valóban, ha megérted, hogyan vezesd harmonikusan a normális lélegzeted, az elme is kiegyensúlyozottá válik. Tehát a lélegzet az elme elcsöndesítésének kulcsa és ha ez megtörtént, az elme diktálja az érzékszervek és a cselekvés szerveinek, hogyan viselkedjenek.

Ne gondold, hogy a Hathajóga pradípiká figyelmen kívül hagyná az erkölcsi nevelést. Ezt valójában elég jól elmagyarázza az első fejezet tizenhatodik slókája,[10] amely tíz jamát és tíz nijamát sorol föl, míg Patandzsali csak ötöt-ötöt ad meg.[11] A hatha jóga előfeltételnek veszi, hogy a jógi már alaposan ismeri a jamát és nijamát, ezért első angaként vagy tagként az ászanával kezdi, majd a pránájámával, dháranával, dhjánával és szamádhival folytatja.

Amikor a szerző a Hathajóga pradípikát írta, bizonyára korának betegségeiből fakadó állapotok és problémák foglalkoztatták leginkább, Patandzsalinak nem ez volt a fő szempontja. Épp úgy, ahogy mostanában új betegségekhez és új gyógymódokhoz szoktunk, a Hathajóga pradípiká bevezette a mudrát, bandhát és satkriját (pl. egy ruhadarab lenyelése, egy fonál átvezetése az orrban stb.). Ezek lényegében különböző betegségekre adott gyógymódok és nem a rendes hatha jóga gyakorlást jelentik. A Hathajóga pradípiká külön ki is emeli, hogy a satkrijá nem mindenkinek, hanem csak a túlsúlyosaknak, nyákrendellenességben, illetve szél vagy epe túltengésben szenvedőknek való. Ezen kívül azt is állítja a szöveg, hogy mindenki, még Brahmá, a Teremtő is a pránájámát részesíti előnyben a krijával szemben és hogy a pránájáma képes ugyanazokat a hatásokat kiváltani, mint a satkrijá, avagy satkarma: dhauti, baszti, néti, trátaka, nauli és kapálabháti.[12]

5. Bandhák

A Hathajóga pradípiká három „újítása” csak a bandha, mudrá és krijá bevezetése. Miért nem beszélt ezekről Patandzsali? Mert tisztában volt avval, hogy mindegyik ászanának magának megvan a maga bandhája (energetikai zárja) és mudrája. Ez az ászana szépsége. Mit csinálsz, amikor sírsászanában (fejen egyensúlyozás) vagy? Zárod az ánuszt és a hasüregi szervek a gerinc felé mennek, amivel egy természetes uddíjána bandhát hozol létre. A szálamba szarvangászanában (vállon egyensúlyozás) kialakul a dzsálandhara bandha, a nyakzár. A pascsimóttanászanában (a test hátulsó területének intenzív megnyújtása) is létrejön a végbél záróizmainak összehúzódása. A mahá mudrát és a mahá bandhát is fölfedezheted az ászanában, ezért nem beszélt Patandzsali a bandháról.

6. Mahá mudrá

Egyesek szerint 840 millió ászana van, mások szerint számtalan. Más szavakkal milliónyi mozdulatot végezhetünk a testben. Huszonkét ízület van az ujjainkon, amelyet különböző irányokba mozgathatunk, tudjuk mozgatni a tenyeret vagy a csuklót előre, hátra, oldalirányba és így tovább. Így 840 millió vagy még több mozdulat van a testünkben vagy, ahogy a szöveg mondja, 840 ezer betegség lehet bennünk. Ha nem használod vagy rosszul használod ezeket a mozdulatokat, mozgásokat, berozsdásodnak; ekkor nevezzük őket betegségnek. Vegyük például a szklerózis multiplexet – ez nem csak egy vagy két területre, hanem az egész testre kihat.

A Jóga szútrák negyedik fejezetében beszél Patandzsali a dharma mégha szamádhiról (Jsz IV. 29.). Ez azt jelenti, hogy a felhő (mégha) kötelessége (dharma) az, hogy esőt hozzon. Kétrétű a felhőnek ez a vallásossága. Vagy esik vagy csak felhő marad. Hasonlóképp lehetséges, hogy megtapasztalhatod a szamádhi egy részlegesen homályos vagy megvilágosodott állapotát. A szamádhinak két oldala van. Vagy csak részlegesen megvilágított, mint az újhold vagy a teliholdhoz hasonlóan fölragyogtat.

Abban a pillanatban, hogy a felhő elvonul, azt mondjátok, „menjünk ki a napsütésbe”. A Nap az Önvaló. Amikor a csitta, avagy a tudatosság valódi állapotának tudatára ébred, rádöbben, hogy nincs saját fénye. Eddig a pillanatig a tudatosság szubjektív szervként működött. Most rádöbben, hogy egy olyan objektív szerv, amely az Önvaló kölcsönzött fényétől függ. Ezen a ponton behódol az Önvalónak.

Patandzsali azt a kifejezést használja, hogy prágbháram csittam.[13] Mikor a csitta (tudatosság) rádöbben, hogy nincs saját élete, az Önvaló gravitációs vonzása miatt ennek ölébe hull. Az emberek, bizonyára Patandzsali is jóval az előtt, hogy Newton kidolgozta volna a gravitáció tudományos részleteit, tisztában voltak a gravitációs vonzás jelentőségével. Nagyon jól tudom, hol vannak az egyes ászanákban a súlyvonalak, mivel annyi ászanát gyakoroltam. Olvasd el az I. 43. szútrát, ahol Patandzsali azt magyarázza el, az emlékezet hogyan veszti el létezését, ha megérett, és az elme is elveszti létezését, s mindkettő beleolvad a tudatosságba.[14]

Elmémben nincs kétség azzal kapcsolatban, hogy egyformán fontos mind a hatha, mind a pátandzsala jóga, és viszont. Patandzsali idejében magas volt a civilizációs sztenderd, Szvátmáráma idejében alacsony, mint ahogy most is az. Ezért a Hathajóga pradípiká szerzőjének fontos volt, hogy bemutasson számos alapvető elgondolást ahhoz, hogy az átlagos észbeli képességekkel rendelkező szádhaka[15] könnyen megértse a jóga tárgyát, mielőtt beleugrik a tudatosság megismerésébe és értelmezésébe. Szvátmáráma irányításával a szádhaka először eljut a test, aztán a cselekvés szerveinek, valamint az érzékszervek megértéséhez, amelyek a tudás kapuiként működnek, hogy táplálják az eszet. Az ész az ászana és a pránájáma gyakorlása révén megérti a külső és a benső test közötti különbséget, hogy tovább nyomulhasson a forrás, a Lét magva felé. Ez a hatha jóga találkozási pontja a pátandzsala jógával.

A tudásnak nincsenek határai, úgyhogy használjuk teljes körűen a hatha jóga vagy a pátandzsala jóga (illetve mindkettő) legjavát, kerülve a jóga nemes művészetének eltorzítását.

Forrás: Astadala Yogamala Vol. 2., Allied Publishers Ltd. 2001

(Fordította: Drimál István)

[1] 1938-ban alapított indiai oktatási tröszt, amely számos iskolát, oktatási centrumot tart fönn Indiában és világszerte. (A számozott jegyzetek a fordítótól, a csillagozottak a Szerzőtől származnak.)

[2] A római számok a Jóga szútrák pádáira (fejezeteire), az arab számok a szútrákra (mondásokra) utalnak.

[3] A cselekvés öt szerve: láb, kar, száj, végbél, nemi szerv; öt érzékszerv: fül, bőr, szem, nyelv, orr; durvaanyagi elemek (mahábhúta): tér, levegő, tűz, víz, föld; finomanyagi elemek (tanmátra): hallás, érintés, látás, ízlelés, szaglás.

[4] Purusa: a hímneműnek elgondolt Önvaló, aki eredetileg a Rig Véda kozmikus ős-embere, akit föláldoznak az istenek a világ megteremtéséhez. Prakriti: a nőneműnek elgondolt anyagi természet, illetve a tantrában a világot létrehozó nőnemű energia (Kundaliní sakti).

[5] Patandzsali a Kr. e. II. – Kr. u. II. század között élt, Vjásza a Kr. u. IV. században, a Hathajóga pradípikát a XV. században alkotta Szvátmáráma.

* L. a Szerzőtől: Light on the Yoga Sutras of Patanjali, 180. o., Harper Collins, London.

[6] Parináma: változás, átalakulás. Nirodha parináma: a tudatállapotok megszüntetésének eredménye és átalakulása, szamádhi parináma: az Önvalóval történő azonosulás eredménye és átalakulása; ékágratá parináma: az összpontosítás eredménye és átalakulása.

** Tudnunk kell, hogy Patandzsalit nem csak a jógáról, hanem a nyelvtanról és az ájurvédáról írott műve miatt is elismerik. A Jóga szútrában a nyelvész hibátlan szóválasztásával találkozunk.

[7] A Kaivalja páda a Jóga szútrák negyedik, befejező fejezete. A kaivalja szó szerinti jelentése magány, elszigetelődés, de Patandzsali az Önvaló mindentől független, autonóm állapotára utal vele. A IV. páda 25. szútrája így hangzik Iyengar fordításában: „Annak számára, aki fölismerte a csitta és az átmá közötti megkülönböztetést, eltűnik a kettő közötti elválasztás.” A nivritti szót itt Iyengar az „eltűnés”, „megszabadulás valamitől” értelmében veszi. (Iyengar: Light on the Yoga Sutras of Patanjali, 274. o., Thorsons 2002.) Edwin Bryant fordítása: „Annak, aki látja a különbséget [a tudat és a lélek között], az önvaló természetére irányuló reflexió megszűnik.” A nivrittit Bryant a „megszűnik”-kel fordítja. (Edwin F. Bryant: The Yoga Sutras of Patanjali, 447. o., North Point Press, New York 2009).

[8] A meditatív elmélyedésről szóló fejezet.

[9] A Látó (dris) az önvaló (purusa) megnevezése Patandzsalinál (Jsz II. 6.).

[10] Két 16 szótagú sorból álló időmértékes vers.

[11] Jama: a jógi külvilággal kapcsolatos érintkezését szabályozó elvek. Patandzsalinál: erőszaktól való tartózkodás, hitelesség, eltulajdonítástól való tartózkodás, önmegtartóztatás, bírvágytól való tartózkodás. Nijama: a jógi saját gyakorlására vonatkozó szabályok: tisztaság, elégedettség, önfegyelem, tanulás, Isten előtti meghódolás.

[12] Dhauti: gyomor- és vékonybéltisztítás (hánytatás), baszti: vastagbéltisztítás (beöntés); néti: orrjárattisztítás vízzel vagy ruhacsíkkal; trátaka: fénybe nézés mereven, amíg a szem könnyezni kezd; nauli: a hasizmok görgető mozgatása; kapálabháti: az orrjáratokat tisztító erőteljes légzés.

[13] Jsz IV. 26. Iyengar fordításában: „A tudatosságot erősen vonzza a látó, azaz a lélek, emelkedett eszének gravitációs ereje miatt.” (Iyengar: Light on the Yoga Sutras of Patanjali, 275. o., Harper Collins, London) Bryant fordításában: „Ezen a ponton a tudat, hajlamosan a megkülönböztetésre, a végső megszabadulás felé gravitál.” (Edwin F. Bryant: The Yoga Sutras of Patanjali, 449. o., North Point Press, New York 2009)

[14] Jsz I. 43. Iyengar fordításában: ”A nirvitarka szamápattiban (a meditációs elmélyedés második, logikai elemzés nélküli fokozatában) föltárul az emlékezet és az észbeli megvilágosodás közötti különbség; megtisztul az emlékezet és a tudatosság visszatükröződés/reflexió nélkül ragyog elő.” (Light on the Yoga Sutras of Patanjali, 95. o., Harper Collins, London) Bryant fordításában: „A konceptualizálás nélküli föloldódás állapota akkor jelenik meg, mikor az emlékezetet megtisztítottad és mikor a tudat mintegy üres a saját visszatükröző természetétől. Ekkor a meditációs tárgy csak a maga jogán ragyog elő.” (Edwin F. Bryant: The Yoga Sutras of Patanjali, 147. o., North Point Press, New York 2009)

[15] A jóga gyakorlója.

(Fordította: Drimál István)