Ezt a kétrészes cikket a 2010. decemberi púnai látogatás és a Prashanttal történt további beszélgetések inspirálták.

A tanulás és tanítás körüli témákat térképezi fel. Fennáll az a veszély, hogy megragadunk egy alapszinten és nem ragadjuk meg igazán, hogy mi is a jóga tanulása. Ismerhetünk számtalan biomechanikai pontot (amiket általában másod- vagy harmadkézből szedünk fel), pl. hogyan igazítsunk, de meg kell, hogy értsük, hogy a jóga tanulása és tanítása ennél sokkal több, ez a lényünk minden szintű megművelésének folyamata, nem csak a testé. Tehát nem szabad, hogy tanulásunkkal és tanításunkkal megragadjunk az alapszinten. Tovább kell menjünk, nem pedig elájulnunk attól, hogy mit „tudunk”, gratulálva magunknak, hogy milyen messzire jutottunk – ezen az úton leledzik az arrogancia és a stagnálás.

1.     rész – Tanulás

Mi a tanulás és hogyan végezzük?

A tanulás kezdeti szakasza, hogy megtanuljuk, hogyan cselekedjünk, így órára járunk, hogy gyakoroljuk a tevést. Ezen az alapozó szinten etetésre van szükségünk, hogy elkezdjük valahol, ezért az helyes, hogy az oktató különböző biomechanikai instrukciókat ad, mint pl. emeld fel ez, nyomd azt, forgasd itt, nyújtsd ki ott, stb. Ennek következményeként úgy gondolhatjuk – tévesen -, hogy a tanulás a különböző pontok magunkba szívását jelenti, ennek megfelelően egy egyre hosszabb listát tudhatunk magunkénak, amin az „ismert” (általában másod vagy harmadkézből szerzett) technikai pontok  szerepelnek, főleg, ha haladóként egyre könnyedebben tudjuk kivitelezni azokat. S bár ezek a pontok egyre inkább összekapcsolódnak és tekervényesebbé válnak, ez még mindig csak a cselekvés tanulása, még ha egy fokkal szofisztikáltabb módon, a tanulás folytonosságának még mindig alapozó szintjén. Más szóval a tanulás a kezdeti szakaszon túl nem csupán a mástól kapott információ memorizálása és alkalmazása.

Igazából az igazi tanulás akkor kezdődik, amikor elkezdjük magunkat feltérképezni, amikor alkalmazzuk és általánosítjuk mindazt, amit kezdünk felfogni egy dologgal kapcsolatban, pl. hogy egy technikai pontot szélesebben  is alkalmazhatunk, mint amire azt konkrétan mondták, hogy feltárjuk az ászanák közötti kapcsolódási pontokat és hogy magunknak fedezzünk fel. A saját tapasztalatunkból kell, hogy csírázzon. A pontok alkalmazása és általánosítása helyett a tanulmányozás és felfedezés alkalmazása és általánosítása felé kell elmozdulnunk, messze túl a biomechanikain, ami felé - ha szerencsések vagyunk -tanáraink is irányítanak. Más szóval az igazi tanulási kultúra felé, azon is túl a jóga tanulmányozása felé.

A tanulmányozás (study) szót óvatosan használom, nem a hagyományos értelemben, ami elég általánossá vált – hallani lehet, hogy „20 éve tanulom a jógát” ami azt jelenti, hogy „20 éve járok heti egyszer vagy kétszer órára (és alig tulajdonítottam egy pillanatnyi gondolatot a jógának két óra közt)”; ez nyilvánvalóan NEM tanulmányozás! Ez az idő-beállítódású mentalitás a cél mellé lő, semmire se jutunk a jóga terén, ha csak fizikailag megjelenünk! Lehetséges, hogy valaki évtizedekig látogat órákat, de semmit sem tanul, vagy csak biomechanikai pontokat sajátít el.

Függetlenség

A tanulás és a tanulmányozás során arra készülünk, hogy függetlenné váljunk. Nem abban az értelemben, hogy ne függjünk másoktól (csalódással teli, hiszen sosem lehetünk másoktól teljesen függetlenek, a kölcsönös függőség realitás) hanem abban a bizonyos értelemben, hogy a saját magunktól való igazi függőségünkre jöjjünk rá (ami különbözik az  ’én’-től vagy ’engem’-től).  Idővel az egyén egyre kevésbé függ az oktató etetésétől, de a tanár megmarad, hogy egyre finomabban vezessen. Tehát Guruji, Geetaji és Prashantji tanításán keresztül segít, hogy fegyelmezze és rendszerezze a gondolkozásunkat és a megközelítésünket, hogy közelebb jussunk a jógához. Így a tanítás a tanulás érméjének a másik oldala; tanítanunk kell magunkat, még ha másokat nem is akarunk oktatni.

A tanulási folyamat mentén való haladás

Természetesen lesznek egyéni különbségek a tanulási folyamat mentén való haladásban, de általában véve fokozatos lesz. Ez egy olyan folyamat, aminek során – az oktató útmutatásával – egyre tudatába kerülünk lehetőségeinknek, egyre jobban elmerülünk benne, egyre rendezettebbé válunk a megközelítésünkben, kifejlesztjük megértésünket, egyre érzékenyebbé és fegyelmezettebbé válunk és a megkülönböztető képességünk fejlődik, ahogy a jógikus kultúra egyre jobban belénk ivódik. Ez a folyamat messze túlmegy a biomechanikai pontok gyűjtésén és z előadáson. A jóga egy transzformatív „tegyük helyre” folyamat, nem csak fizikailag, hanem a megtestesülésünk minden aspektusában olyannyira, hogy az Én feltárul. Erre kell irányítanunk az intellektusunkat és kérdőre kell vonnunk, hogy a vállalkozásunk megfelel-e ennek a leírásnak. Elmondhatjuk őszintén, hogy „20 éve tanulok jógázni?” Megfelelünk a tanuló minőségnek, nemhogy tanítványnak?

Néhány iránymutató a tanuláshoz

Kell, hogy akarjunk tanulni és kell, hogy megműveljük magunkban a tanulás képességét. Órán taníthatónak kell tennünk magunkat; ha arrogánsak vagyunk, önelégültek, figyelmetlenek, nemtörődömök, feledékenyek, akkor nem vagyunk taníthatóak,  függetlenül attól, hogy az oktató mennyire jó.

Egyre inkább folyamat-, semmint cél-orientálttá kell válnunk abban az értelemben, hogy bele kell merülnünk a folyamatba, mintsem hogy egyre nehezebb pózokat tudjunk „csinálni” (habár a célorientáltság szükséges ahhoz, hogy a jóga igazi célját tartsuk az elménkben). A folyamat nyomozó jellegű, mely magában foglalja az érzékenységünk és tudatunk fejlesztését, és természetesen a rengeteg gyakorlást. Ahhoz, hogy jól tanuljunk, jól kell gyakorolnunk.

Az elején azért gyakorlunk, hogy az órán tanultakat jobban tudjuk végezni, hogy megszilárdítsuk a pontokat, stb. De túl kell mennünk azon a specifikus tartalmon, miszerint az órákon és a kutatásunkban megjelenő metodikát alkalmazzuk annak érdekében, hogy igazán el kezdjünk tanulmányozni, hogy végre saját magunknak is rájöjjünk dolgokra. Aktívan kell  foglalkoznunk vele, nem pedig eszetlenül ismételni és beleragadni. A tanárunk talán tanított valamit a belső boka és a belső térd kapcsolatáról egy bizonyos ászanában, de nem szabad itt megállnunk, hogy ezt az egy információt belevéssük a tudatunkba. Vajon mi történik ezzel a kapcsolattal más ászanákban? Mi van a többi, számtalan kapcsolattal a belső boka és más testrészék között? És az elme állapotára és a légzésre gyakorolt hatás? Hogyan lehet segítségül hívni  a légzést és az elmét? Vagy mi van azzal, hogy hogyan kell megközelítenem, ha ilyen vagy olyan állapotban vagyok – fáradt test, fáradt elme, betegség, érzelmi zavar, meleg, hideg, stb.(nem szabad a tanárhoz szaladnunk, hogy tegyen minket helyre; magunknak kell megoldanunk, ez fogja mélyíteni a megértésünket és segít létrehozni egy olyan folyamatot, ahol nyomozhatunk és jobban tanulunk). A saját nyomozásunkon keresztüli egyre jobb képességünkön át kell tudnunk, mit, hogyan és mikor tegyünk. Döntően a gyakorlásunk előrehaladtával  felkészült állapotunkat kell használnunk, hogy valamit megtanuljunk a jógáról.

Így, azt gondolván, hogy találtunk egy tanárt, aki nem csupán biomechanikai pontokat ad át, akkor -ahogyan Prashant mondja - , „olvasnunk kell a sorok közt”, hogy ahelyett, hogy passzívan a pontokat szívnánk magunkba, gondoljuk át, vajon miért kérnek, hogy tegyünk valamit, miért most és nem akkor, miért ez a szekvencia, miért használják ezeket a szavakat és nem azokat, stb. Ez figyelmességet követel és művel, fejleszti azt a képességünket, hogy a megfelelő szavakat használjuk, megértsük a szekvenciát és a kapcsolati pontokat, fejleszti a tudatosságot és az érzékenységet, stb.

Nem várhatjuk ésszerűen, hogy a tanárunk mindent megmondjon nekünk – erre egyszerűen nem lenne idő. Sőt mi több, nem segítene, mert amikor a tanár valamit mond, nem feltétlenül történne a megfelelő időben, hogy megértsük – ezért az általános tapasztalat az, hogy „tudom, hogy ezt már sokszor mondták, de csak most esett le”. Kell egyfajta készenlét a tanuláshoz, ami nem csupán a tanulni akarás.

Az óra szituáció egy szükségszerűen mesterséges környezet, létezik idő behatárolás, ezért mondja azt Prashant, hogy az óra túl rövid ahhoz, hogy egy hosszabb folyamat kialakulhasson, mint pl. a tanulás. Sőt mi több, van különbség az órán résztvevők között potenciálban, kondícióban, felfogási képességben, szintben, stb. de a tanulás ősi és egyéni. Tehát míg a kezdők az órákon tanulnak, ha már haladóbbak vagyunk, nem azért kell órára járnunk, hogy tanuljunk, hanem hogy azt tanuljuk, hogy mit kell tanulnunk és hogyan kell tanulnunk. Minden órának egy projektet kell adnia, hogy dolgozz magadon. Az igazi és a legfontosabb tanulás a saját gyakorlásodban történik az órán kívül.

Tehát azon kell dolgoznunk, hogy jobban tanuljunk, nem pedig azon, hogy jobban csináljuk. Ki kell kerülnünk a szükségtelen csinálás szokásából; tisztába kell kerülnünk, hogy mit is tanulunk, amit készenlétünk szintje igazol  (mind a gyakorlásunkban és az idővel is). A gyakorlás vége felé nem annyira a pózt kéne csinálnunk, hanem az emelkedett és felkészült (fizikai, intellektuális, reflektív) állapotot kellene felhasználnunk, hogy a pózból a jógát tanuljuk.

A tanulók néhány csapdája

Etetés követelés

Gyakori csapda az etetéshez való ragaszkodás vagy annak követelése. Viselnünk kell a felelősséget magunkért és vállalkoznunk arra, hogy magunknak találjunk meg dolgokat. A tanár vezethet és támogathat, ha szükséges, de nem helyettesítők a személyes erőfeszítéshez és megértéshez. Amikor a tanár ad információt, ez nem mindig jön jó időben, és a másod-, harmad- vagy negyed kézből való  tanulás alacsonyrendűbb az elsőnél. Ez nem etikátlan, parazita-szerű vagy őszintétlen, ha ezt azzal akarjuk lerázni, hogy „mit tanultam”?

Néha az emberek azt mondják, hogy „nem tanultam semmit ezen az órán”, ahol a jelzés az, hogy a tanár hibázott (inkább mint ők!), mert nem adott új technikai pontot a listához. Ez a fogyasztói elmét tükrözi, „x Ft-ot fizettem, ezért xx pont jár cserébe”. Nagyon ébernek kell lennünk, hogy ennek a fajta mentalitásnak bekúszását meggátoljuk. A jóga tanulása nem a pontok gyűjtése jelenti.

Miért van ez a hajlamunk? Úgy tűnik, fel akarunk halmozni, de megerősítést és bizonyosságot is akarunk. Ez már a tanárképzősöknél is megjelenik, vagy másokon, akik követelik, hogy bizonyos dolgokat hogyan kell véghezvinni vagy tanítani és frusztrálttá válnak, ha egy adag instrukció ellentmond az előzőeknek. Ez a bizonyosság utáni vágy a félelem manifesztálódása, és mint ilyen az abhinivesa manifesztálódása. A külső dolgokban való megerősítés és bizonyosság keresése mindig korlátozott és csalódást okozó; belül kell megtalálnunk a bizonyosságot. Ha a külső keresésre korlátozzuk magunkat, és ha a tanárunk ezt műveli bennünk, akkor elveszítjük a magunkba vetett hitet és tovább gyengítjük a befelé haladás képességét, így egyre távolabb kerülünk a jógától. Senki más nem mondhat el mindent, érezned kell és meg kell fogalmaznod, a belülről és a belső képesség lényegesen nagyobb, mint bárki más képessége, hogy átadja.

Felfúvódottá válni

Ha némi sikerrel találkozunk, mint pl. némi mesterségi fokot érünk el egy pózban, sokat tudunk, érzékenységünk fejlődik, stb. fennáll az a veszély, hogy azt gondoljuk: „megtanultam”. Ez elkerülhetetlenül gátolja a jóga megtalálását. Ehelyett egyfajta tiszteletteljeséget kell megművelnünk magunkban a saját belső tanárunk felé (istenség), és hagyni, hogy ez a tanár tanítson minket (in-tuíció). Csak az istenségen keresztül lehetséges, hogy a képességeink működjenek és tudást szerezzünk. Ha erre emlékezünk, nem válunk arrogánssá.

Komfort keresése

Nem szabad komfortot keresni vagy az órán ill. gyakorláson jól érezni magunkat. Ezzel eltévesztjük a célt. Szükséges némi diszkomfort, nem csak fizikai, hanem mentális  és emocionális. Ha csak azért mégy órára vagy azért gyakorolsz, hogy jól érezd magad alatta és utána, akkor sehova nem jutsz a jóga terén, ez mind bhoga.

Pozitív minőségek helytelen használata

A jógagyakorlás megműveli a bennünk lévő pozitív minőségeket, mint pl. tolerancia, türelem, bátorság, elhatározás, kemény munkára való képesség. Mindazonáltal ezeket diszkriminációval kell alkalmazni. Vegyük pl. a toleranciát. Helytelen toleránsnak lenni azzal szemben, hogy folyton ugyanazokat a pontokat mondják nekünk, mintha nem tudnánk (persze meg kell bizonyosodnunk arról, hogy nincs szükségünk rájuk azáltal, hogy helyesen végezzük emlékeztetés nélkül). Másrészről viszont toleránsak kell legyünk a bizonytalanságunkkal és kényelmetlenségünkkel, vagy azzal, hogy nem tudunk rögtön alkalmazni egy pontot vagy megcsinálni egy ászanát, vagy akkor, amikor a tanár megszakít egy érdekesnek tűnő utat, amin már elindultunk.

A gyakorlás egyensúlytalansága

Prashant azt mondja, hogy történelmileg „ászana-őrültek” vagyunk, ezért kell újrafogalmaznunk az egyensúlyt. Ez nem jelenti azt szükségszerűen, hogy csökkentsük az ászana munkát, de ha nem végzünk elég pránájámát, akkor próbálj meg kialakítani megfelelő attitűdöt a pránájámához statikus pózokkal, légy minél jobban légzés-tudatos és légzés-átitatott, hogy lassan egyre inkább alkalmas légy a pránájámára. Ha hirtelen 40%-kal lecsökkentenénk az ászana munkát és 40%-kal megnövelnénk a pránájámát, talán nem tudnánk megcsinálni. Az ászanában egyre inkább a légzés aspektusán kell dolgoznunk és a légzés-kultúrát kell tanulnunk: légzés-megfontoltságot, légzés-gondolatúságot, légzés-alkalmazást, légzés-menedzsmentet. Némiképp el kell mozdítatnunk a paradigmát, hogy egyre légzés-tudatosabbá, prana-tudatosabbá váljunk.

Forrás: Iyengar Yoga News

The magazine of the Iyengar Yog Association of the United Kingdom

Issue number 19 Autumn 2011

Szerző: Kirsten Agar Ward

http://www.bath-iyengar-yoga.com/

Fordította: Répássy Erika

http://www.iyengarjogabudapest.hu/