B. K. S. Iyengar

A fény jógája*

            A hatha jógát hatha vidjáként (a hatha tudománya) is ismerjük.[1] Félreérthető és tévesen bemutatható testi jógaként, ami mentes a szellemi fénytől. Rieker minden erőfeszítést megtett annak érdekében, hogy elmagyarázza a gyakorló testében, tudatában és önvalójában végbemenő változásokat. A szerző érzékelteti az olvasóval azt a gyakorlás során megjelenő szubjektív átalakulást, ami azáltal valósul meg, hogy a gyakorló a bőrtől az önvaló felé átitatja tudatossággal a benső testet és ami arra készteti az önvalót, hogy kifelé, a bőr felé szétoszoljon. Elmagyarázza, hogy a hatha jóga nem pusztán torna, hanem a szervekkel és a tudattal is foglalkozó olyan tudomány, amely a szellemi kibontakozás felé vezet.

            Elragadnak az olyan érzelmek, mint vágy, harag, sóvárgás, elvakultság, büszkeség és rosszindulat.[2] A hatha jóga segít kigyógyulni ezekből a szellemi fejlődés útjában álló akadályokból és korlátoltságokból, ami jelzi, hogy biokémiai, pszicho-fiziológiai és pszicho-spirituális tudományról van szó.

            A hatha jóga Szvátmáráma bemutatásában olyan tudomány, amely az ember morális, testi, szervi, elmei, észbeli és szellemi aspektusaival foglalkozik. Emellett azt is elmagyarázza, hogyan tisztítsuk meg az idegrendszert és egyensúlyozzuk ki a hormonális rendszert.

            Az emberre használt szanszkrit szó a mánava, mivel az emberiség atyjának, Manunak a leszármazottja, aki állítólag Brahmá, a világteremtő fia. A mana, illetve manasz (elme, tudat) szó a man tőből ered, ami azt jelenti, hogy gondolkodni. Tehát ember az, aki elmével/tudattal rendelkezik. A mánava azt is jelenti, hogy az, aki tiszteletteljesen (mána) él.

            A manasz azt jelenti, hogy elme, ész, gondolkodás, tervezés, cél és akarat. Az érzékszervek és a cselekvés szerveinek benső szerve, illetve az ész, a tudatosság és az önvaló külső szerve. Az ember meg van áldva evvel a szervvel – az elmével – azért, hogy élvezhesse a világ gyönyöreit vagy, hogy függetlenséget és szabadságot keressen a világi objektumoktól.

Tudás

            A tudás azt jelenti, hogy tanulás, illetve vizsgálódás révén megismered az igazságot vagy az alapelveket. Mivel az ember törekszik, a megkülönböztetés képességével megáldott elme vágyik az életben bizonyos célok és tervek elérésére.

            Kétfajta tudás van. Az első, a laukika gjána, a világi ügyekkel kapcsolatos. A második, a vaidika gjána, az önvalóról szerzett ismeret (vaidika = a Védával, illetve a vallásos ismerettel kapcsolatos, gjána = tudás). Mindkettő lényeges mind a világban élt élethez, mind a szellemi kibontakozáshoz.

Életcélok

            A régi korok bölcsei föltárták az élet megjobbításának eszközeit és céloknak nevezték azokat.[3] Ezek: a kötelesség (dharma), jólét megszerzése (artha) annak érdekében, hogy ne függjünk másoktól, a vágyak kielégítése (káma), valamint megszabadulás és végső üdv (móksa). Az üdv az önvalónak az anyagi örömökbe bonyolódásától történő megszabadítása, azaz a testtől, érzékelésektől, életerőtől, elmétől, észtől és tudatosságtól való szabadsága.

            A kötelesség (dharma), eszköz (artha), vágy (káma) a világi ügyletekben fontos. A kötelességet (dharma) és az üdvöt (móksa) jó ítélőerővel kell követni az önvaló fölismerésében. A jógikus gyakorlás mellett mindkét tudásforma támogatja a kiegyensúlyozott tudati beállítódás kifejlődését minden körülmény között.

            Maga Patanydzsali is azt a következtetést vonja le értekezése végén, hogy a jóga gyakorlása úgy szabadítja meg a jógit az életcéloktól (dharma, artha, káma, móksa), valamint a természet minőségeitől (szattva, radzsasz és tamasz), hogy az ember képes elérni a végcélt: önvalója fölismerését.

Egészség és harmónia – a tudásszerzés előfeltétele

            Mind a világi, mind a szellemi tudás megszerzéséhez lényegi a test egészsége, az elme kiegyensúlyozottsága és az ész tisztasággal párosult érettsége.

            Az egészség boldogságot hoz létre, lángra lobbant és inspirál, hogy folytassuk a világ és az önvaló megismerését. Az egészség az összes szerv teljesen harmonikus működését és az elme békéjét jelenti. Az egészség megromlása akadályozza, hogy bármit is elérjünk az életben. Ha nem dolgozunk a jó egészség és a higgadt elme elérése érdekében, az élet elállatiasul.

Szenvedések (tápa)

            Háromfajta szenvedés van: testi, elmei és szellemi (ádhjátmika, ádhidaivika, ádhibautika). Ádhjátmiká gyötrelemnek nevezzük azt, amikor magunkat bántjuk[4] és magunknak okozunk fájdalmat. A tápa hőt, gyötrelmet, fájdalmat, szenvedést, csapást és megpróbáltatást jelent. Ádhibautika tápa: a testi és szervi betegségeket a testet alkotó öt elem szükséges arányának megbomlása okozza, ami megzavarja a test megfelelő működését. Ide tartoznak a kígyóharapások, skorpió szúrások stb. A genetikus és allergiás betegségeket, illetve azokat a bajokat, amelyek a sorsnak vagy végzetnek is nevezett múltbéli tetteinkből erednek, ádhidaivikának nevezzük.

Hatha jóga vagy hatha vidjá

            Hatha azt jelenti, hogy gyorsan hozzáragad, ragaszkodó, közel vagy szorosan tart. A jóga jelentései: társít, leigáz, összekapcsol, egyesít. További jelentései: buzgalom, törekvés, az elme egy meghatározott pontra rögzítése, a test egy stabil helyzetben tartása, szemlélődés, meditáció. A vidjá azt jelenti, hogy tudás, művészet és tudomány.

            Párvati istennő avval a kéréssel fordult férjéhez, Siva Úrhoz – minden tudás magvához –, hogy adjon útmutatást a szenvedő emberiség megsegítésében. Szeretett felesége iránti csodálatában Siva Úr kifejtette a tudományok legnagyszerűbbjét, a hatha jóga tudományát, mert – ahogy Ő mondja – egyedül ezt tartja nagyra az ember holisztikus kifejlesztése szempontjából.

            Miután Párvati elsajátította ezt a jógikus tudást Sivától, közölte Brahmával, aki viszont tovább adta akaratából született gyermekeinek, az olyan bölcseknek, mint Nárada, Szanaka és Szanatkumára. Rajtuk keresztül jutott az el Vaszistához és másokhoz.

            Szvátmáráma Jogíndra, akit a Szahadzsánanda Csintámani néven is ismertek, írt egy Hathajóga Pradípiká – Vess fényt a hatha jógára című értekezést. A szerző megemlíti az ezt a nemes és magasztos művészetet előtte gyakorló jógik hagyományvonalát. Ha átgondoljuk ezt a névsort, elkerülhetetlenül arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a jógának ez a hagyománya Patanydzsaliénak kortársa és kiegészítője.

            Ha Patanydzsali kodifikálta a jóga nyolc szirmát (astánga jóga), akkor Szvátmáráma ugyanezt tette a hatha jóga területén. Ha az előbbi a bölcsességek gyöngyszemeiből összeszőtt tudományos magyarázat, akkor az utóbbi egy közvetlenül gyakorlatias és technikai kézikönyv. Szvátmáráma egyesítette a Jóga szútrák, a Jóga Upanisad, a Purána, a Bhagavad Gítá és más művek gondolatait. Emiatt az olvasóban kétely támadhat a mű eredetiségével kapcsolatban.

            Hans U. Rieker nagyon hasznos munkát végzett az anyag úgy kialakított újracsoportosításával, hogy az olvasó világosabban megérthesse azt. Vegyük észre, hogy a Hathajóga Pradípiká egy nagyobb értekezés gyakorlati tanácsokkal a kezdők számára is. Elviszi a gyakorlót a test művelésétől az önvaló látásáig.

            Patanydzsali velős mondásait a tudat hullámainak visszafogásával kezdi, Szvátmáráma a sejtek és az ínak/izmok (sznájuvritti szamádhána), majd az életerő szabályozásával (pránavritti sztambhana) kezdi. A rádzsa jóga az önvaló látása a tudatosság szabályozása révén. A hatha jóga az, amikor ugyanezt elérjük a sejtek és az életerő szabályozása által.

            A hatha azt jelenti, hogy elhatározottság, illetve kitartás, és az az út, amely elvisz bennünket a megszabaduláshoz, a hatha jóga. Ha a hatha szót fölbontjuk ha-ra és tha-ra, a ha a purusát (a látót, avagy az önvalót) jelenti, a Napot és a belégzést (prána), míg a tha a prakritit (természet) jelenti, a tudatosságot (csitta), a Holdat és a kilégzést (apána). Így a hatha jóga a purusa és a prakriti, azaz a tudatosság és a lélek egységét jelenti, a Nap és a Hold, valamint a prána és az apána egységét.

            Az értekezés négy fejezetből (prakarana) áll. Az első fejezet kifejti a jamát, nijamát, ászanát és az étkezést; a második leírja a pránájámát és a kriját; a harmadik foglalkozik a mudrával, a bandhával, a nádíval és a kundaliní erővel, míg a negyedik fejezet ismerteti a pratjáhárát, a dháranát, a dhjánát és a szamádhit.

            A gyógyászat kétféle: szóbeli és sebészi. A szóbeli gyógyászatot végzi az orvos, a sebész az operációt. A hatha jóga is két módszert követ a betegségek elleni küzdelemben; az ászana és a pránájáma természetes módszerét, és a satkrijá, illetve a mudrá formájában beavatkozásos eszközt alkalmaz, ami összehasonlítható a hánytatás és a beöntés orvosi módszerével. De ne feledjük azt a figyelmeztetést, hogy utóbbi két módszert csak akkor alkalmazzuk, ha túlzásban van a szél, az epe vagy a nyák a testben.

            A szöveg közel 390 verset (sloka) tartalmaz. Ebből körülbelül negyven foglalkozik az ászanával, mintegy száztíz a pránájámával, százötven a mudrával, bandhával és krijával, a maradék pedig a pratjáhárával, dháranával, dhjánával és a szamádhival.

Ászana

            Az első fejezet a hatha jóga első lépéseként az ászanával kezdődik, ugyanakkor nem kerüli el figyelmét a jama és a nijama. Valószínűleg természetesnek vették Szvátmáráma idejében az etikai fegyelmet, így a szöveg nem sok teret szentel ennek részletes kifejtésére, csak megemlíti a jama és a nijama diszciplínáit, majd rögtön tovább is megy az ászanához mint prathamángához (első lépés).

            A jamákkal kapcsolatban az alábbiakról beszél: erőszakmentesség, hitelesség, mértékletesség, önmegtartóztatás, türelem, állhatatosság, együttérzés, őszinteség, mértékletes táplálkozás, tisztaság és a jóga iránti szenvedély. A nijamákkal kapcsolatban ezeket tanácsolja: elégedettség, hit, könyörület, Isten imádása, a szellemiséggel foglalkozó iratok tanulmányozása, szerénység, az elme megkülönböztető képessége, rituálé és ima (I. 16.).

            Az arra vonatkozó etikai fegyelmet, hogy mit tegyünk vagy mit ne tegyünk, előírás révén tanuljuk meg. Az ászanát, pránájámát, dháranát, bandhát, mudrát és kriját példa révén tanuljuk meg úgy, hogy azt szubjektíve érezzük. Ugyanakkor a dhjána és a szamádhi elmagyarázhatatlan, csak megtapasztalható.

            Mivel a szöveg az ászanával kezdődik, egyesek hatszirmú (sadánga) jógának nevezik a hatha jógát, míg a patandzsala jógát, amely a jamát és a nijamát külön tagokként kezeli, nyolcszirmú (astánga) jógának hívják.

            Állítólag annyi ászana van, ahány élő faj; körülbelül nyolcvannégyszer százezret, azaz nyolcszáznegyvenezret adnak meg szám szerint. Ez azt jelenti, hogy az izmokat és az ízületeket több ezer módon lehet feszíteni, nyújtani és forgatni. Annak ellenére, hogy ekkora számot ad meg, a szöveg mégis csak tizenhat ászanát magyaráz. Vjásza hasonlóképp csak tizenegy ászanát nevez meg a Jóga szútrákhoz írt kommentárjában. A jógászana gyakorlatok valószínűleg a rendszeres napi rutin részei voltak akkoriban. Bizonyára azt gondolták, hogy elég volt érinteni a témát mélyebb kifejtés nélkül. Mivel csak ennyi ászanát említ a szöveg, nevetséges azt állítani, hogy a hatha jóga testi lenne.

            A jógik folyamatos kapcsolatban voltak a természettel és természetes gyógyszereket kerestek a szenvedésekkel való küzdelemhez. Kutatásuk során több száz ászanát fölfedeztek ahhoz, hogy a legjobb szintre emeljék és elraktározzák az életadó erőt.

            Az ászana nem pusztán egy testi gyakorlat, hanem fizikai-fiziológiai, biokémiai, pszichofiziológiai és pszicho-spirituális helyzet. A test sejtjeinek megvan a maguk intelligenciája és emlékezete. Tudatos erőfeszítés révén alakították ki az ászanákat annak érdekében, hogy a kiváló vérkeringés és a méreganyagok kiürítése létrejöjjön a különböző testrészek táplálásáért úgy, hogy a sejtek, az ínak és az idegek csúcsállapotukban maradhassanak, s így makkegészségesek legyünk testben, tudatban és önvalóban.

            Ha szeretnénk megérteni az ászana hatását, olvassuk el Sri Brahmánandának Szvátmáráma Hathajóga Pradípikához írt Dzsjótszná című kommentárját. Tisztán és gyönyörűen foglalja össze az ászana hatását: „A test nagyon tehetetlen (támaszikus), az elme rezgő (rádzsaszikus), az önvaló higgadt és fénylő (száttvikus). Az ászana tökéletessége révén a lusta testet átalakítjuk a rezgő elme szintjére és a kettőt együtt addig műveljük, amíg elérik az önvaló nyugalmának szintjét.” Így az ászana tökéletességében az önvaló tisztaságával és nyugalmával egyenlők az ész, valamint a test és az elme kifejeződései.

            Patanydzsali szerint az ászana tökéletessége összhangot teremt a test, az elme és az önvaló között. Amikor az ászanát a három test (test, elme, önvaló) teljes áthatásával végezzük, kifejlődik a jóindulat a tudatosságban. Ez véget vet az ellentétek párjainak és megtapasztaljuk a létezés oszthatatlan állapotát.

Pránájáma

            A második fejezetet nagyrészt a pránájámának és technikáinak szenteli Szvátmáráma. A pránájámát gyakran pránavritti niródhaként, azaz a lélegzet változásainak visszafogásaként határozzák meg, mert a lélegzet természetes módján tört vonalban mozog. De sokkal pontosabb és megfelelőbb, ha azt mondjuk, hogy a pránájáma: pránavritti sztambhana, azaz az életerő változásainak fölfüggesztése. Ahogy Szvátmáráma mondja: „ahogy áramlik a lélegzet, úgy változik az elme, amikor lenyugszik a lélegzet, akkor az elme is lecsillapszik és csöndes lesz” (II. 2.).

            A pránájáma kimossa a méreganyagokat és kiigazítja a nedvek (szél, epe, nyák; váta, pitta, slésma) zavarait.

            Az összes jóga szöveg, beleértve a pátanydzsala jóga szövegeket is, erőteljesen hangsúlyozzák abbéli vélekedésüket, hogy a pránájáma tanulása előtt teljes mértékben el kell sajátítani az ászanákat. Manapság nem veszik figyelembe ezt a pontot és sokan azt hiszik, hogy elég jó bármelyik kényelmes ülő ászana a pránájáma gyakorlásához.

            Bár az ászana kezdetben a test egészségére és könnyedségére szolgál, továbbvisz bennünket rejtettebb dimenziók felé, mivel olyannyira egyenletesen oszlatja szét a tudatosságot a test egészében, hogy a test, az érzékszervek, az idegek, a sejtek, az elme, az ész, az én és a tudatosság között föllépő kettőségeket eltörli és az egész lény egyetlen egységként működik. Ha az ászana segítségével megtisztítjuk az ideg-, a keringési, a légző-, az emésztő-, a belső elválasztású mirigy- és a nemző-kiválasztó rendszert, a prána akadálytalanul mozog a legtávolabbi sejtbe is és bőséges energia utánpótlással táplálja azokat. E folyamat révén az önvaló eszközében – a testben – fiatalodási folyamat játszódik le annak érdekében, hogy az támogassa a célt: az önvaló fölismerését. Föllép a tökéletesség, mikor átjáratjuk a testet az ászana hatékony eszközével; megtapasztaljuk az öröm ékkövét, mikor megszűnik az erőfeszítés. Fölszínre kerül a ritambhará pragjá.[5] Földereng a bölcsesség hajnalfénye.

Prána

            A prána önmagát stimuláló erő. A belégzés úgy legyezi és egyesíti a természet két ellentétes elemét, a tüzet és a vizet, hogy ez új bioelektromos energiát termel. Ezt az energiát a jógikus terminológiában pránának nevezzük. A prána semlegesíti az elme változásait és a megszabadulás ugródeszkájaként működik.

            A pránájáma elraktározza a pránát a gerinc hét kamrájában, azaz a csakrákban, hogy szükség esetén kibocsáthassa, mikor szembe kell néznünk az élet megrázkódtatásaival.

            Patanydzsali azt állítja, hogy „a pránájáma uralása eltávolítja az ész lángját takaró fátylat és bejelenti a bölcsesség hajnalfényét” (l. II. 52. és 53.).

            Bár Szvátmáráma elmagyarázza a pránájáma különböző típusait és hatásait, figyelmezteti is a gyakorlót, hogy tanulmányozza tüdeje kapacitását és tegye passzívvá agyát azért, hogy megzabolázza a lélegzet ki- és beáramlását. Ha figyelmetlen az állatidomár, az állatok megcsonkíthatják. Ugyanígy a pránájáma helytelen gyakorlása miatt kiszivárog az energia a gyakorlóból.

Bandha és mudrá

            A bandhával és a mudrával a harmadik fejezetben foglalkozik Szvátmáráma. A bandha azt jelenti, hogy zár, a mudrá pecsétet jelent. Az emberi rendszeren sok nyílás és kijárat van, melyek lezárásával fölébred a kundaliníként ismert isteni energia és a szahaszrára csakrában egyesülésre lel a purusával.

            A mudrá és a bandha biztonsági szelepként működik az emberi rendszerben. Maga az ászana is egyfajta mudrá és bandha, így ez a három együtt segít úgy fölfüggeszteni az elme, az ész és az én mozgásait, hogy a figyelmet az önvaló felé vonhatjuk. A harmadik fejezet veleje az isteni erőnek és az isteni önvalóval létrejövő egysége.

Szamádhi

            Mivel a szamádhi a megszabadulás szubjektív tudománya, a negyedik fejezetben az önvalóról alkotott tudást találjuk. A szamádhi a zavartalan öröm tapasztalata. Mielőtt foglalkozna evvel, Szvátmáráma kifejti a tudatosság fogalmát.

Csitta

            A csitta az énből sarjad, az én pedig a magból (önvaló, azaz a purusa). A csittát (tudatosságot) áthatja az elme. Az elme fogalmát fölfogja az átlagos értelem is, de a tudatosság elvont marad. A tudatosságnak számos arculata és csatornája van, amelyek egyszerre mozdulnak különböző irányokba. A lélegzet nem tud úgy mozogni, ahogy a gondolathullámok. Saját mintázata szerint csak egyetlen csatornán keresztül áramlik ki és be. Szvátmáráma az elme és a lélegzet figyelmes tanulmányozása után mondja azt, hogy akár alszik, álmodik vagy ébren van az elme, a lélegzet egyetlen csatornában mozog.

            Ahogy a víz a tejjel keveredve tejnek látszik, épp úgy válik az energia a tudatossággal egyesülve tudatossággá. Ezért a hatha jóga szövegek az energia megfékezését hangsúlyozzák, mivel ez könnyebb, mint a tudatosság változásainak visszafogása. Az egyenletes és tudatos ki- és belégzés lecsökkenti a változásokat és segít az elme kiegyensúlyozásában. A IV. 49.-ben Szvátmáráma azt mondja, hogy az elme az érzékszervek királya és az energia az elme ura. Ha megtanuljuk ritmikusan venni a levegőt egyenletesen kitartott hanggal (náda), az elme nyugodttá válik és az elme királya saját fényében előragyog.

            Az az érzésem, hogy a kommentátorok többsége bizonyára innen kölcsönözte „az érzékszervek királya” kifejezést és ennek alapján nevezte el a pátanydzsala jógát rádzsa jógának (rádzsa = király), bár maga Patanydzsali nem nevezte művét rádzsa jógának.

            Szvátmáráma azt állítja, hogy a szamádhi révén az elme beleolvad a tudatosságba, a tudatosság a kozmikus észbe, ez a természet gyökerébe, a természet pedig az egyetemes önvalóba.

            Abban a pillanatban, hogy a tudatosság elcsöndesül, az önvaló, aki a tudatosság királya, fölszínre kerül és magában ragyog. Szvátmáráma szerint az alábbi kifejezések szinonimak, csak egyetlen jelentésük van, a szamádhi, a lélek látása (IV. 3. és 4.): rádzsajóga, az elme hiánya, az elme leigázása, halhatatlan állapot, föloldódás, üresség, nem-üresség, végső megszabadulás, ész és szín nélküli lét, egyedüllét, megszabadulás a további születésektől, a kedély természetes állapota, az önvaló eggyé válik az egyetemes önvalóval.

            Hogy futó képet kaphassunk a szamádhiról, olvassuk el a Hathajóga Pradípiká IV. fejezetéből az alábbi verseket: 5, 6, 7, 15, 20, 21, 23, 24, 25, 28, 30, 31, 33, 48, 50, 51, 56, 59, 60, 62, 98, 111, és 112.

Figyelmeztetés

            A hatha jóga mindezen szellemi hatásai mellett Szvátmáráma az I. 69.-ben figyelmeztet, hogy „a gyakorlást szilárd figyelemmel végezd úgy, hogy nem gondolsz gyümölcseire, szűzies életet élj mértékletes táplálkozással”. „Kerüld a gonosz lelkű emberek lakta helyeket, akik nemiségbe merülnek, hosszú sétákat tégy, kora reggel hideg fürdőket végy, böjtölj és tégy erőfeszítést.” (I. 62.) Az I. 66.-ban újfent így szól: „a jógát nem tapasztalhatod meg szent embernek öltözve vagy olvasva, illetve beszélve róla. Egyedül heves gyakorlással értheted értékét, ízlelheted illatát”. Továbbá azt is mondja, hogy „azok lesznek sikeresek, akik buzgók, merészek, bátrak, határozottak és akik tanulmányozzák a szellemi iratokat”. Vesd ezt össze a Jóga szútrák I. 20.-szal, ahol Patanydzsali kijelenti, hogy „a hit, az életerő, az éles emlékezet, a föloldódás és a teljes figyelmesség a siker kulcsa”.

            Hans Ulrich Rieker helyesen tette, hogy az indiai gondolkodást nyugati fogalmakban mutatja be annak érdekében, hogy mindenki könnyen megérthesse azokat. Örömmel vettem észre, hogy felszólítja olvasóját, fogadja el az indiai mesterek ragaszkodásmentes és szenvedélymentes hozzáállását és azt a módot, ahogy nyitott elmével vizsgáztatják a tanítványt. Egy mester sem fogad el tanítványul valakit csak azért, mert ez ezt kéri. Mielőtt így tenne, tanulmányozza a tanítvány elhatározottságra és egypontú odaadásra való képességét. A hatha jóga gyakorlása segíti a tanulót ahhoz, hogy egészségesen tartsa testét, elméjét tisztán és arra méltónak, hogy a mester elfogadhassa őt olyan tanítványnak, aki alkalmas a szellemi fölszabaduláshoz való fölemelkedésre.

            Végül dicséretes Riekernek az olyan misztikus fogalmakról adott magyarázata, mint a náda, bindu és kalá. A náda rezgést és hangot jelent, a bindu pont, illetve mag, a kalá rügy, és ragyogás, fénylés. Itt a bindu az önvalót jelenti, a kalá az önvaló kisarjadását tudatossággá, a náda a benső tudatosság hangját, azaz a benső hangot. A hatha jóga végcélja a nádától a kalához és onnan a binduhoz való visszatérés. Szvátmáráma szerint, ha a tudatosság a mag, akkor a hatha jóga a mező. A jóga tanítványának előírja, hogy öntözze a mezőt a jóga gyakorlataival és a lemondással azért, hogy a tudatosság makulátlan legyen és előragyoghasson az önvaló.

            Bátran ajánlom Hans U. Rieker művét az eredeti szöveg pontos értelmezése miatt és remélem, a törekvő jógik elolvassák A JÓGA FÉNYét, mert ez segítheti őket abban, hogy megízleljék a jóga hatásait. Ekkor büszke lehetek, hogy részt vettem ismertetésében.